A halvány barnatörpe-párt a WISE infravörös égtérképező műhold felvételei segítségével találták meg.
A halvány barnatörpe-párt a WISE infravörös égtérképező műhold felvételei segítségével találták meg.
A MANT szakmai kirándulásainak következő állomása a FÖMI penci Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma lesz. Az időpont március 23. (szombat) délután.
A European Space Expo nevű rendezvény hamarosan a budapesti Erzsébet térre érkezik. A program március 20-25. között lesz látogatható, a belépés ingyenes.
A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) januárban telepített új földmegfigyelő kamerarendszer bemutatkozó felvétele.
Jövő októberben megközelíti a Marsot a C/2013 A1 (Siding Spring) üstökös. Bár minimális az esély rá, de egyelőre a becsapódást sem zárják ki. Akár így, akár úgy, különös esemény lesz!
Az idei év második felében bemutatkozhat Japán új szilárd hajtóanyagú hordozórakétája, amellyel kisebb tudományos műholdakat szeretnének majd pályára állítani.
Az ESA műholdja, amelyet a tengervíz sótartalmának és a föld nedvességtartalmának mérésére készítettek, alkalmas az északi-sarkvidéki tenger jégvastagságának mérésére is.
A csillagontó galaxisok „népszámlálása” megmutatja, hogy milyen magas volt a csillagkeletkezési arány a világegyetem fejlődésének története során.
A PSLV rakéta fő hasznos terhe, a francia-indiai SARAL óceánkutató hold mellett még hat kis űreszköz állt poláris pályára, köztük az első osztrák műhold, és más „elsők” is.
Mintegy tíz hónapig tartó viszonylagos nyugalom után a szicíliai vulkán február 19-étől újra kitöréseket produkál. Egy aznapi műholdképet mutatunk.
A jelek arra mutatnak, hogy a BLITS az emlékezetes 2007-es kínai űrfegyverteszt nyomán keletkezett egyik törmelékdarab miatt változtatott hirtelen a pályáján és forgásán.
A NASA tavaly felbocsátott műholdpárosával meglepetésre egy ideiglenes, néhány héten át fennmaradt újabb sugárzási övet fedeztek fel a Föld körül.
Az Admatis Kft. elkészítette az ESA Sentinel-2 földmegfigyelő programjához a nála megrendelt műholdalkatrészeket.
Dennis Tito, az első űrturista, aki fizetett a Nemzetközi Űrállomás meglátogatásáért, 2018-ban egy házaspárt indítana a Mars melletti elrepülésre.
Az eredeti tervhez képest több mint egy nap késéssel, viszont rendben megérkezett a Dragon űrhajó a nemzetközi űrbázishoz.
Sikeresen útjára indult a második menetrendszerű Dragon teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). A rakétáról való leválás után aztán gond akadt az Dragon hajtóművével.
A kedden indiai rakétával pályára állított brit STRaND-1 nanoműhold lelke egy Google Nexus One okostelefon.
A SpaceX teherszállító űrhajóját indító Falcon-9 rakéta már sikeresen túl van a hajtóműteszten.
Az Orbital Sciences rakétájának első fokozatával pénteken tartottak főpróbát, az áprilisi bemutatkozó startot megelőzően.
Az Európai Űrügynökség (ESA) első nagy bolygóközi szondája, a Jupiterhez indítandó JUICE fedélzeti műszerei között magyar fejlesztésűek is lesznek.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu