Ötven évvel ezelőtt a mexikói város gyakorlatilag ismeretlen volt a világ előtt, mostanra viszont az egyik legnépszerűbb turistacélponttá vált.
Ötven évvel ezelőtt a mexikói város gyakorlatilag ismeretlen volt a világ előtt, mostanra viszont az egyik legnépszerűbb turistacélponttá vált.
Bár még csak néhány űrszonda kering a Hold körül, máris a lehetséges összeütközések veszélyére figyelmeztetnek.
A Jupiter felé vezető útján a Hold és a Föld mellett lendületet nyerő JUICE űrszonda nagy felbontású kamerája is készített képeket a „hazai” égitestekről.
Kínai geostacionárius távközlési műhold indult, keveset tudni róla.
Napjainkban ezerszámra állítják pályára az internetszolgáltató műholdseregek tagjait, nem törődve azzal, milyen kárt okoznak életük végén.
Elhunyt a Buran légköri példányának egykori berepülőpilótái közül az utolsó is.
Mini sorozatunkban a három világóceán egy-egy távoli szigetére látogatunk el – űrfelvételek segítségével. Harmadik állomásunk a Déli-Keeling-atoll az Indiai-óceánban.
Három műholddal startolt egy Hosszú Menetelés-4B rakéta – Hszicsangból most először.
Harmadszor indították a kis műholdak pályára állítására készült, két éve bemutatkozott indiai hordozórakétát.
Idén a harmadik orosz teherűrhajó indult Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).
A NASA InSight szondájának szeizmikus méréseit elemezve két kutatócsoport is kiszámította a meteoritbecsapódások gyakoriságát a Marson.
A NASA meghozta a döntést, a Boeing űrhajójának berepülői a SpaceX űrhajójával jönnek majd haza – nyolc nap helyett nyolc hónapot töltve a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
Európa első kereskedelmi hordozórakétájának fejlesztését egy sikertelen statikus hajtóműteszt kísérte a héten.
A NASA OSIRIS-REx űrszondája által a Bennu kisbolygóról hozott anyagmintában a kutatók meglepetésére foszfátot találtak.
A Jupiter felé tavaly indított, hét év múlva odaérő európai űrszonda a Hold, majd a Föld mellett elrepülve vett lendületet.
A Marson egy kődarabon „leopárdfoltokat” találtak. Akár az élet jele is lehetne, de egyszerűbb magyarázat egy megfelelő kémiai reakciót feltételezni.
A SpaceX legújabb költségmegosztásos indítását végrehajtó Falcon-9 rakéta száznál is több kisebb űreszközt juttatott 510 és 590 km közötti magasságban húzódó poláris napszinkron pályákra.
Akár már ma este startolhat a C3S Kft. legújabb kisműholdja, amelynek fő feladata az aszály monitorozása lesz.
Május után most ismét pályára állított két új generációs földmegfigyelő műholdat egy Falcon-9 rakéta a Maxar megbízásából.
Sorozatunk befejező részére még egy-egy rövid hír maradt a már működő kínai és a még fejlesztés alatt álló indiai „mini” űrrepülőgépekről. Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu