2014. január 10-én, pénteken helyi idő szerint este fél hét körül tette meg a tízezredik kört a Föld körül a Masat-1, az első magyar fejlesztésű műhold.
2014. január 10-én, pénteken helyi idő szerint este fél hét körül tette meg a tízezredik kört a Föld körül a Masat-1, az első magyar fejlesztésű műhold.
A Virgin Galactic rakétameghajtású szuborbitális repülőgépe harmadik szuperszonikus tesztje során 21 km-es magasságot ért el.
Az új amerikai űrrepülőgépet fejlesztő Sierra Nevada Corporation együttműködne az Európai Űrügynökséggel (ESA) és a németekkel is.
Kritikus pályamódosító manőveren van sikeresen túl a decemberben indult európai űrtávcső.
2012. január 9-én állt pályára a tengeri hajóforgalmat követő műhold, rajta kulcsfontosságú magyar gyártmányú berendezésekkel. Azóta is minden tökéletesen működik.
Az idei második űrstart alkalmával az amerikai SpaceX vállalat rakétája Floridából állított pályára egy thaiföldi távközlési holdat.
Hogyan szabaduljunk meg mihamarabb a már feleslegessé vált alacsony pályás műholdunktól?
Leszállás egy üstökösmagon, két új szonda érkezése a Marshoz, új műholdak és űrszondák: ez (is) áll előttünk ebben az évben.
A Nemzetközi Űrállomás kanadai robotkarjának kifejlesztése során tökéletesített technika egyik földi hasznosításáról.
Elérkezett az első holdi éjszaka a kínai leszálló egység és a holdjáró számára.
Az amerikaiak 2020-ról 2024-ig tolnák ki a Nemzetközi Űrállomás működési idejét. A nemzetközi partnereken a sor, hogy ők is egyetértsenek.
A marsjárót 2003. június 10-én indították Cape Canaveralből, egy Delta-2 hordozórakétával. A Spirit 2004. január 4-én érte el a vörös bolygó felszínét.
„Ébressze” a programban résztvevő magyar űrkutatókkal együtt a Rosetta üstökösszondát január 20-án délután, a Magyar Természettudományi Múzeumban!
Az Orbital Sciences teherűrhajójának startját december közepén a Nemzetközi Űrállomás sürgős hűtőrendszer-javítási munkái miatt napolták el.
Karácsonykor múlt ötven éve, hogy formálisan megkezdte működését a NASA követőállomás-hálózata, amelyet Deep Space Network (DSN) néven ismerünk.
Az indiai távközlési műhold indításáról szóló hír rutinszerűnek tűnhet, pedig nem az! A mostani sikeres starttal talán elszáll az átok a GSLV hordozórakétáról.
A Lunar Reconnaissance Orbiter szonda karácsonykor a Holdnak épp azon vidéke fölött repült el, ahol leszállt a kínai űrszonda.
Egy új év elején „kötelező gyakorlat” az előretekintés. Kezdjük idén is az emberes űrhajózási programokkal kapcsolatban várható eseményekkel.
Olyan, mint egy festmény, mégis műholdas adatokból készített kép: a tengerfelszín hőmérsékletét mutatja a Golf-áramlat egy rövid szakaszán.
Az orosz hordozórakéta legújabb variánsa Pleszeckből indított három műholdat. Ez volt idén az utolsó űrindítás.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu