A NASA Opportunity nevű marsjárója 15 éve, 2004. január 24-én szállt le a vörös bolygó Meridiani Planum nevű régiójában. Még számítanak a bejelentkezésére.
A NASA Opportunity nevű marsjárója 15 éve, 2004. január 24-én szállt le a vörös bolygó Meridiani Planum nevű régiójában. Még számítanak a bejelentkezésére.
Újabb sikeres űrugrást (szuborbitális repülést) hajtottak végre a Blue Origin New Shepard rakétájával.
Földmegfigyelő és technológiai kísérleti holdak álltak pályára egy Hosszú Menetelés-11 rakétával az idei második kínai start során.
Az ESA több mint negyedszázada dolgozik egy végtelenített vízvisszanyerő rendszer fejlesztésén, amellyel önfenntartó ökoszisztémát biztosíthatnának a világűrben dolgozó emberek számára.
Az űreszközök légi indításának továbbfejlesztését célzó elképzelés mégsem úgy valósul meg, ahogyan megálmodták.
Japán idei első űrindítását az Epsilon rakétával végezték, kicsi és még kisebb japán és vietnámi műholdak álltak 500 km magas Föld körüli pályára.
Még el sem kezdődött a vágyaik szerint mesés üzlet, máris felvásárolták az űrbányászatra létrehozott mindkét céget.
Az országban november óta Sentinel-1 adatokon alapuló, műholdradar-interferométeres technikával készült felszínmozgási adatbázis áll a felhasználók rendelkezésére.
A SpaceX teherűrhajója 39 napos küldetésének végén a Csendes-óceán vizébe csobbant, benne fontos tudományos kísérleti mintákkal.
A NASA amatőrcsillagászok megfigyeléseit felhasználva dönti el, milyen pályán közelítse meg a Jupiter körül keringő Juno szondája a bolygó nagy vörös foltját.
A PSLV hordozórakéta új változatával állítottak poláris pályára egy (plusz még egy „fél”) indiai műholdat Sriharikota szigetéről.
Eric Boe, a Boeing idén kipróbálandó új CST-100 Starliner űrhajójának egyik kijelölt berepülője egészségügyi okokból nem tud részt venni a tesztrepülésen.
Nem csak technikai határa van a műholdak miniatürizálásának. Egy amerikai kisvállalkozás súlyos büntetést kapott, mert túl apró műholdakat állított pályára.
Az ESA készül a miniszteri tanácsülésre, következő űrhajósa pedig a repülésére. A hordozórakéta-ipar nehéz helyzetben van, viszont marad a földrajzi visszatérítés és erősödik a kozmikus veszélyek program.
Delta-4 Heavy rakétával indult Kaliforniából az amerikai NROL-71 kémműhold.
Egyre több, a Földet potenciálisan fenyegető kisbolygót sikerül felfedezni. Kivéve, ha rossz az idő. A megoldást a NEOCam űrtávcső jelentheti.
Amerikai figyelmeztetés ellenére tegnap Iránból rakétaindítást végeztek, de az állítólagos kis műhold nem érte el a Föld körüli pályára álláshoz elegendő sebességet.
Az ESA műholdjaival 25 év alatt gyűjtött adatok alapján megállapították, hogy Grönlandon egyre gyorsul a jégolvadás tempója.
A cég az erőforrásainak átcsoportosítása érdekében mintegy 600 munkavállalójától válik meg.
Egymást fotózta a kínai Csang'e-4 szonda leszállóegysége és a Jütu-2 holdjáró.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu