Katonai műholddal kezdődött a 2021-es űrindítások sorozata Oroszországból.
Katonai műholddal kezdődött a 2021-es űrindítások sorozata Oroszországból.
A SpaceX készülő űrjárművének újabb prototípusával végeztek majdnem sikeres tesztrepülést. Csak a landolás nem sikerült most sem.
A kínai iSpace cég magánrakétája 2019-ben mutatkozott be. A második indítási kísérlet most nem járt szerencsével.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Ennyivel támogatja a NASA a „holdi vízszimatoló” tervével náluk pályázott magyar Puli Space ötletének egy éven belüli megvalósítását.
Kína idei második űrindítása alkalmával három új Jaokan-31 sorozatú, nem igazán nyilvános feladatú műhold állt pályára.
A NASA idén megkezdi a Nemzetközi Űrállomás (ISS) napelemtábláinak korszerűsítését, hogy az évtized végéig biztosítsák az űrállomás megfelelő energiaellátását.
Ez a két vezető űripari konzorium építheti az európai Galileo navigációs műholdak második generációjának 6-6 példányát. A vesztes az eddigi gyártó OHB – és a britek.
A Falcon-9 Block-5 rakéta orrán elhelyezett SHERPA-FX nevű hordozó és kivető szerkezetből rekordszámú, száznál is jóval több kis műhold kerül pályára.
A NASA leköszönt vezetője reménykedik az Artemis holdprogram folytatásában.
Az Axiom Space bejelentette, kik lesznek a cég első űrturistái, akik a SpaceX Crew Dragon űrhajójával az ISS-re utaznak.
Oroszország büntetést helyez kilátásba az amerikai műholdseregek szolgáltatását használóknak, mert saját rendszere kiépítését tervezi.
A decemberben felbocsátott, rádióadások sugárzására készült amerikai geostacionárius távközlési műhold a biztosítóknak jelenthet majd kiadást.
Havonta jelentkező sorozatunkban az ázsiai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
A Holdra készülő űrhajósoknak nem csak politikai, műszaki és pénzügyi akadályokat kell legyőzniük. Ha célba érnek, meg kell küzdeniük a holdpor jobbára ismeretlen, de biztosan káros hatásaival.
Év elején súlyos szárazság sújtja Törökországot. Ha a helyzet nem javul, a mezőgazdasági termés is veszélybe kerülhet.
Nem is akármennyit. A OneWeb az eredeti 48 ezerhez képest radikálisan csökkenti tervezett műholdseregének létszámát.
Az ESA főigazgatója a hagyományoknak megfelelően január közepén tartotta az előző év eredményeit és az idei év terveit áttekintő sajtótájékoztatóját.
A Hubble-űrtávcső látványos képén az NGC 6946 jelű spirálgalaxis.
Új ionoszféra-megfigyelő szolgáltatás indult a globális navigációs műholdrendszerek (GNSS) felhasználói részére.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu