Ma végrehajtották az ázsiai ország területéről az első műholdindítást.
Ma végrehajtották az ázsiai ország területéről az első műholdindítást.
Észak-India öntözött búza-, rizs- és árpaföldjei, valamint a népes nagyvárosok (Jaipur, Delhi) alatt eltűnőben van a talajvíz.
A Zonddal repülni készülődő szovjet „holdűrhajósok” még egy, az amerikaiakat megelőző kísérletet tettek: kérték, hogy egy közülük választott párost az 1968. decemberi indítási ablakban küldjék a Holdhoz.
A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter szondája folytatja az egykori Apollo leszállóhelyek fényképezését. A Fra Mauro őrzi az Apollo-14 űrhajósainak lábnyomait, majdnem a Cone-kráterig...
Varga Márton élménybeszámolója a 2009-es Nemzetközi Űrtáborról.
Négyrészes sorozatunk elején a holdexpedíciós előkísérletekről, a holdűrhajókról ejtünk szót.
A NASA technikusai összeillesztették a legelső Ares-I hordozórakétát a Kennedy Űrközpont járműszerelő-csarnokában.
Egy tegnapi kísérlet kedvező eredménye fontos lehet a Marsra küldendő jövőbeli űrszondák leszállásához készítendő hővédő pajzsok tervezéséhez.
Az amerikai műholdas navigációs rendszer Block 2R műholdsorozatának utolsó tagját indították Floridából.
Földön innen, Földön túl – ez annak a kiállításnak a címe, amely augusztus 25-én nyílik, és három hónapon át látogatható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.
Az ESA Envisat földmegfigyelő műholdja is látja a sűrű füstfelhőt és a tűz által felperzselt területeket.
Az STS-128 jelű űrrepülőgépes küldetés magyar idő szerint holnap reggel fél nyolc után startolhat.
Japán és ausztráliai üzemeltetők számára az Egyesült Államokban gyártott műholdakat indított a nagyteljesítményű európai hordozórakéta Dél-Amerikából.
Az 1967-es amerikai és szovjet űrhajós-tragédiák legalább egy évvel visszavetették a két ország űrhajófejlesztését, amelyben ismét automatikus repítések és a szovjet oldalon távirányítású összekapcsolási kísérletek következtek.
Mind a szovjet, mind az amerikai szakértők a holdraszállás előkészítését a hordozórakéták és az űrhajók fejlesztésével párhuzamosan a Hold felszín közeli részleteinek megismerésével végezték.
A június végén indult amerikai GOES-14 felvételén a kezdődő szezon első hurrikánjai is láthatók.
Hát itt vagyunk, hazaértünk! Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy hol is voltam, pedig már ideje lenne! A NASA Nemzetközi Űrtáborában, Huntsville-ben, Amerikában. Hihetetlen élmény volt!
A HTV-t a múlt héten feltöltötték üzemanyaggal. A kijelölt startdátum szeptember 10.
A Discovery űrrepülőgép következő, STS-128 jelű küldetése augusztus végén indulhat a tervek szerint.
A július végén pályára állított spanyol Deimos-1 távérzékelő mesterséges hold elkészítette első felvételeit.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu