Ez volt az idei év első műholdindítása. A Beidou (Compass) rendszer bővítésével párhuzamosan elindították a kínai műholdas navigációs rendszer hivatalos honlapját is.
Ez volt az idei év első műholdindítása. A Beidou (Compass) rendszer bővítésével párhuzamosan elindították a kínai műholdas navigációs rendszer hivatalos honlapját is.
A karib-tengeri ország fővárosát és környékét sújtó nagyerejű földrengésben akár százezren is életüket veszthették.
Doktoranduszok és posztdoktorok álláslehetősége a Francia Űrügynökségnél. A pályázaton magyar jelentkezők is indulhatnak, akár három éves kutatásra is lehetőség nyílhat.
Tegnap a Hold távolsága egyharmadának megfelelő messzeségben húzott el a Föld mellett egy 10 m-esre becsült méretű kisbolygó... vagy egy elhasznált rakétafokozat?
Az ESA Tanácsa 2009. december folyamán engedélyezte, hogy folytassák az ExoMars program kivitelezési munkáit.
Emblémájának megújítására készül az űrkutatással foglalkozó civil szervezet, a Magyar Asztronautikai Társaság.
A NASA sikeres röntgencsillagászati űrteleszkópjának működését tovább finanszírozzák.
A kutatók előtt régóta ismert tény, hogy a Tejútrendszerünk központi vidékén megbújó nagytömegű fekete lyuk fokozatosan anyagot nyel el. Most viszont úgy tűnik, hogy eddig jelentősen túlbecsülték a behulló anyagmennyiségét.
Az Endeavour február hetedikére tervezett indulása az STS-130 küldetés keretében könnyen lehet, hogy csúszni fog…
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a német OHB System vezetésével gyártatják le a navigációs műholdrendszer első hullámában pályára állítandó űreszközöket.
1967. november 9. Általában az ismeretlenség köde veszi körül ezt a dátumot, pedig elmondhatjuk, hogy az űrhajózás egyik legnagyobb piros betűs ünnepe kellene, hogy legyen.
A Naprendszer mely holdjainak formálásában játszik kitüntetett szerepet az árapályfűtés? Megtudjuk, ki nyerte helyes megfejtéséért a Természet Világa csillagászati különszámának ajándék példányát.
A Marsról készített egyik legújabb felvételen egyesek fákat, mások szempillákat vélnek felfedezni, pedig csak egy érdekes tavaszi felszíni folyamat látványos megnyilvánulásáról van szó.
A Mars holdjai, a Phobos és a Deimos most először kerültek együtt, egyidejűleg egy kamera látókörébe.
Az Európában, Észak-Amerikában vagy Ázsia északi részén élők igazolhatják, hogy 2009 decemberének időjárása a szokásosnál sokkal hidegebb volt.
Mint korábban is hírt adtunk róla, a Lunar Reconnaissance Orbiter a Holdat tanulmányozza és minden korábbinál korszerűbb technológiája révén minden korábbinál részletesebb eredmények várhatók tőle. Most például „holdi lábnyomokat” rögzített.
A csillagok mintegy 15 százaléka körül kering bolygó a Tejútrendszerben, és ez a SETI-kutatásokat is befolyásolhatja. De talán máshogy, mint ahogyan elsőre gondolnánk.
Az űrkutatással foglalkozó 21-33 év közötti fiatal kutatók pályázhatnak az ősszel Prágában rendezendő kongresszuson való részvételük támogatására.
Az űrtechnológiák alkalmazása számos olyan találmányt hozott létre, amelyek előnyösek környezetünkre nézve és ugyanakkor energiát takarítanak meg.
Az 1992 óta szolgálatban álló legfiatalabb űrrepülőgép már az indítóállásban állva várja, hogy februárban elindulhasson újra az égbe egy izgalmas, 13 napos küldetésre.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu