A SpaceX vállalat Falcon-9 rakétája a maguk nemében úttörő műholdakat állított pályára, mindjárt egyszerre kettőt.
A SpaceX vállalat Falcon-9 rakétája a maguk nemében úttörő műholdakat állított pályára, mindjárt egyszerre kettőt.
Mi lenne, ha az ön csapata építené meg az első olyan európai CubeSatot, amely egy kisbolygókettőshöz indul 2020-ban?
Elkészült a Sentinel-1A műhold apertúraszintézis elvén működő radarjának felvételeiből álló, a nemrég az ESA-hoz csatlakozott Észtországot ábrázoló mozaik.
Az erős naptevékenységnek – és a nemzetközi ajánlások betartásának – köszönhetően az elmúlt években mintegy 10%-kal csökkent az űrszemét mennyisége.
Tegnap Budapesten írta alá az Európai Űrügynökség (ESA) és a magyar kormány képviselője a szervezethez való csatlakozásunkról szóló szerződést.
A luxemburgi székhelyű vezető távközlésiműhold-üzemeltető vállalat három új űreszközre adott le megrendelést – három különböző gyártónak.
Ezzel tudott szolgálni az európai ATV-5 teherűrhajó légköri megsemmisülését belülről figyelő műszeregyüttes.
A Hubble-űrtávcső minden korábbinál alaposabban vette szemügyre galaxisszomszédunkat, nemcsak a látható fényben, hanem az ibolyántúli és az infravörös tartományban is.
Ha Ön, egy családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa személyi jövedelemadója 1%-át, akkor válasszák a Magyar Asztronautikai Társaságot!
A tengeri hajóforgalmat figyelő két luxemburgi gyártású, magyar részvétellel készült műhold már elmúlt három éves, és még mindig működőképes.
Március 7-én (szombaton) emlékülés lesz a nemrég elhunyt Ponori Thewrewk Aurél tiszteletére.
Vége a filmkorszaknak: új típusú orosz optikai térképező műholdat állítottak Föld körüli pályára.
A május 7-9. között Sopronban rendezendő konferenciára március 20-áig lehet előadásokat bejelenteni.
2024-ig folytatódhat a nemzetközi együttműködés, de az oroszok utána a saját moduljaikból saját űrállomást szeretnének csinálni.
Március közepén indul Floridából a négy műholdból álló amerikai MMS (Magnetospheric Multiscale mission).
Kína nyolcadik legnagyobb tava kétszer akkora, mint a Balaton. A Landsat–8 felvétele arról árulkodik, hogy a tó jelentős részét gazdasági célokra hasznosítják.
Folyik a Hubble- és a Spitzer-űrtávcsövek utódának szánt James Webb-űrtávcső műszereinek tesztelése. Talán a JWST-nek sikerül kilábalnia az előző évek válságából.
Pozsonyban hétfőn aláírták a szerződést, amelynek értelmében Szlovákia az ESA európai együttműködő államává válik.
A legújabb orosz teherűrhajó elindult és hat óra múlva meg is érkezett a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).
Bécsben befejeződött az ENSZ Világűrbizottsága (COPUOS, Committee for the Peaceful Uses of Outer Space) Tudományos és Technikai Albizottsága ez évi, 52. ülésszaka.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu