A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) – a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – pályázott a világ legnagyobb globális űreseményének a megrendezésére 2024 őszén.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) – a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – pályázott a világ legnagyobb globális űreseményének a megrendezésére 2024 őszén.
A Boeing űrhajójának újabb, eredetileg július végére tervezett tesztrepülésére bizonytalan ideig még várni kell.
A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség főigazgatóját a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is fogadták.
A C3S által fejlesztett és épített RADCUBE nanoműholdat egy Vega rakétával állítják pályára a jövő héten.
A Northrop Grumman teherűrhajója 3,8 tonnányi rakománnyal elindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé.
Egy friss, műholdas földmegfigyelési adatokon alapuló tanulmány szerint az erdőknek még fontosabb szerepük lehet a klímaváltozás elleni harcban, mint eddig gondoltuk.
Nincs megállás: Kínából most egy feltehetően katonai célú távközlési műholdat bocsátottak fel, már a geostacionárius pálya felé tart.
Az ázsiai országban készült, német zászló alatt repülő két KL-Beta szerdán egy Hosszú Menetelés-6 rakétával állt pályára Tajjüanból.
Az előző, második próbálkozást követően most a harmadik indításkor is kudarcot vallott a kínai magánrakéta.
Havi sorozatunkban az ázsiai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek. Mi újság a kínai űrállomáson?
A Perseverance első alkalommal próbált mintát venni a Jezero-kráter fenekén, de a kiszemelt kőzet vártlanul porózusnak bizonyult.
Az idei tavaszi és nyári szezonban különösen súlyos a helyzet az erdőtüzekkel sújtott Szaha Köztársaságban.
A most indított GISAT-1 egy új, geostacionárius sorozat legelső tagja lett volna, de a rakéta harmadik fokozata hibázott.
Unalmasnak tűnő karaktersor, de nem az! Ez annak a gamma-kitörésnek a jelölése, amelyet először detektált a magyar vezetéssel fejlesztett GRBAlpha nanoműhold, az első magyar asztrofizikai űreszköz.
A Copernicus program optikai távérzékelő műholdjainak utánpótlása 2024 elején kerülhet pályára.
Fontos tesztsorozaton van túl a JUICE, a jövőre a Jupiterhez induló európai űrszonda.
Augusztus 9-én és 10-én két európai űrszonda csupán 33 óra különbséggel halad el belső bolygószomszédunk mellett.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Havi sorozatunk befejező részében képzeletben ellátogatunk a Marsra, a Holdra, Azerbajdzsánba és Indiába.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint egy amerikai cég közreműködésével juthat a Nemzetközi Űrállomásra a következő magyar kutató űrhajós.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu