A tervek szerint szeptember 16-án áll Föld körüli pályára a soron következő CrewDragon űrhajó, fedélzetén csak és kizárólag turistákkal. Nem az ISS-hez tartanak…
A tervek szerint szeptember 16-án áll Föld körüli pályára a soron következő CrewDragon űrhajó, fedélzetén csak és kizárólag turistákkal. Nem az ISS-hez tartanak…
Egy új típusú, kis méretű, optikai tartományban működő katonai felderítő műholdat índított egy Szojuz-2.1v rakéta.
Megvan a James Webb-űrtávcső kijelölt startdátuma. Minden idők legnagyobb és legdrágább űrcsillagászati eszköze egy Ariane-5 rakétával indul Francia Guyanából.
Egy hónapos kommunikációs szünet előtt helyzetjelentés a kínaiaik marsjárójáról, amely immár 100 napos üzemelésen van túl.
Ami augusztus elején nem sikerült, az szeptember elején igen: a marsjáró megtöltötte az első tubust a Jezero-kráterből vett mintával.
Egy friss eredmény szerint a Jupiter felsőlégkörének magas hőmérséklete a bolygó erős sarkifény-tevékenységére vezethető vissza.
Az amerikai Firefly Aerospace cég új rakétájának bemutatkozó repülése szerencsétlen véget ért.
„Szakmai jövőkép 25 év tapasztalatával” – ezzel a mottóval rendezték meg 2021. augusztus 25–27. között a GISopen konferenciát Székesfehérváron.
A CubeSatok száma az elmúlt években exponenciálisan nőtt, de egyes szakértők szerint a fellendülésnek vége, a jövőben lassulhat a növekedés.
A SpaceX újabb teherűrhajója a NASA megbízásából ellátmányt szállít a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Kína új relészondát fejleszt, hogy a Hold déli pólusára induló küldetésével rádiókapcsolatot biztosítson.
Geostacionárius pályára szánt távközlési műholdat bocsátottak fel a délnyugat-kínai Hszicsangból.
A tavalyi kínai holdi mintahozó küldetés, a Csang'e-5 űrszondájával eddig a Nap–Föld rendszer egyik Lagrange-pontjánál végeztek kísérleteket.
Földmegfigyelő műholdat állítottak pályára Kínából, egy Hosszú Menetelés-4C rakétával.
Az első ilyen rendezvényt szeptember 11-én rendezik a kistarcsai Űrfánál.
Most, hogy a műholdsereg majdnem fele pályára állt már, a szélessávú internetszolgáltatásra készülő cég bemutatta az OW1 jelű felhasználói terminálját.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Havi sorozatunkban az ázsiai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
A Mars déli pólusa környékén nemrég rejtélyes, felszín alatti foltokat azonosítottak. Első reakcióként víztömegeket tételeztek fel. Talán elsietett volt a gondolat.
A magáncég Rocket-3 rakétája eddig két sikertelen űrindításon volt túl Alaszkából.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu