19:58. Szerkesztőségünk a NASA TV néhány igen érdekes felvételét közli.
19:58. Szerkesztőségünk a NASA TV néhány igen érdekes felvételét közli.
13:39. Az Apollo-program tervezési főnöke szerint az asztronautákat végszükség esetén még a világűrben is meg tudták volna menteni.
08:24. A Columbia katasztrófája ellenére Kína nem kívánja leállítani űrhajós programját. Mint arról portálunk korábban beszámolt, az első kínai űrhajós világűrbe küldését (saját rakétával és saját űrhajóval) ez év második felében tervezi az ázsiai ország.
13:33. Sharon szerint az ország a tegnapi tragédia ellenére is elkötelezett az űrprogram mellett. Közöljük az ország első űrhajósának rövid életrajzát.
11:58. A Columbia darabjai 320 km hosszú sávban szórodtak szét. A kisebb-nagyobb űrrepülőgép alkatrészek között megtalálták az első emberi maradványokat, valamint egy sisakot és az egyik űrhajós szkafanderéről származó repülési-kitűzőt (mission patch).
00:04. A telemetriai adatok sorozatos problémákat jeleztek...
22:15. Az emelkedés során valóban úgy látszik, hogy az űrrepülőgép-rendszer baloldalán "valami" történik. Az ŰRVILÁG most közli a már többször hivatkozott képet. Eközben a NASA bejelentette, hogy késik a következő Shuttle start.
20:18. A szétszakadó űrrepülőgép szinte elvakította az egyik időjárási radart.
17:39. A Columbia minden idők egyik legizgalmasabb űrrepülőgépes kutatási programját bonyolította, amelyben amerikai, európai, japán és kanadai kisérletek épp úgy helyet kaptak, mint a különféle diák-kisérletek. Az űrrepülőgép utasa volt az első izraeli asztronauta, és az egyik geofizikai kisérletbe magyar szakemberek is bekapcsolódtak. A programot az ŰRVILÁG folyamatosan nyomonkövette. Az alábbiakban a program részleteiről olvashatnak.
16:20. Néhány perccel a Kennedy Űrközpontban tervezett leszállás előtt a Columbia eltűnt a NASA képernyőiről. A NASA vészhelyzetet jelentett be.
17:36. Ha valóban az indításnál leváló és a bal szárnynak ütődő darab okozta a problémát, nem lett volna-e lehetőség arra, hogy egy másik űrrepülőgép a Columbia segítségére siessen, vagy saját legénysége egy űrséta során kijavítsa a hibát?
12:08. Az ISS (International Space Station - Nemzetközi Űrállomás) pályán történő stabilizálásában és térbeli pozicionálásában a NASA erősen támaszkodik a GPS műholdas helymeghatározó rendszerre. Cikkünkből kiderül, hogy hogyan.
15:52. Sikeresen pályára állt az automatikus teherszállító Progressz űrhajó. Két napon belül utánpótlás érkezik a Nemzetközi Űrállomásra.
13:13. A brit sajtóban is óriási vitákat váltott ki a Columbia megsemmisülése. Érvek és ellenérvek csapnak össze az űrrepülőgép-flottával, illetve magával a személyzettel végzett űrtevékenységgel kapcsolatban. Eközben Izreal miniszterelnöke kijelentette, hogy az ország továbbra is fog űrhajósokat küldeni a világűrbe.
01:16. Ahogy a világ felocsúdik a Columbia tragédiájából, nemcsak az űrrepülőgép-flotta, hanem a Nemzetközi Űrállomás (ISS) jövőjével kapcsolatban is egy sor kérdés merül fel. Teljesen véletlen egybeesés, hogy néhány órán belül egy orosz teherszállító Progressz űrhajó indul az ISS-hez.
23:32. Nem sokkal ezelőtt fejeződött be a NASA sajtótájékoztatója. Cikkünkben a legfontosabb megállapításokat igyekszünk nagyvonalakban összegezni.
21:43. A légkörbe történő visszatérés és a leszállás a repülés egyik legkritikusabb szakasza. Ilyenkor az űrrepülőgép sebességét 28 000 km/óráról kell lecsökkenteni a vadászrepülőgépek leszállásának megfelelő sebességre. Az űrhajósok azonban mégsem tartották soha a repülés különösebben veszélyes részének a hazatérést.
18:22. A NASA beszámolt arról, hogy a Columbia indulásakor a középső hajtóanyag-tartályból leszakadt egy darab. Elképzelhető, hogy ez okozta az űrrepülőgép és a személyzet tragédiáját. Az amerikai elnök egyelőre kizárta a terrorcselekmény lehetőségét.
17:02. Néhány perccel a a Kennedy Űrközpontban tervezett leszállás előtt a Columbia eltűnt a NASA képernyőiről.
A NASA bejelentette, hogy a Columbia elveszett. A személyzetről nincs hír, de minden bizonnyal valamennyien odavesztek.
12:41. Pénteken az űrrepülőgép parancsnoka és pilótája ellenőrizte a visszatéréshez szükséges berendezések működését és mindent rendben talált. Ha minden a tervek szerint alakul ma leszáll a Columbia űrrepülőgép, melynek egyik kisérletében néhány magyar szakember is résztvett.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu