A január 5-én közép-európai idő szerint 18 órakor megtartott sajtótájékoztatón a NASA bemutatta az első 3D-s képet a leszállóhely környékéről.
A január 5-én közép-európai idő szerint 18 órakor megtartott sajtótájékoztatón a NASA bemutatta az első 3D-s képet a leszállóhely környékéről.
Miközben az amerikai Spirit pazarul landolt a Guszev-kráterben, a bolygó körül december 25-e óta keringő európai szonda, a Mars Express újabb sikeres pályamódosítást hajtott végre. A brit leszállóegység, a Beagle 2 még mindig hallgat, de a remények szerint már csak január 7-ig.
Sikeresen landolt a Spirit a Mars felszínén!
Nem sokkal ezelőtt zárult a NASA Stardust programjának sajtótájékoztatója. Cikkünkben az űrszonda első eredményeiről olvashatnak, és megtekinthetik az első felvételeket is.
A mars-invázió miatt az utóbbi napokban, hetekben - részben talán észrevétlenül - több új rovattal gazdagodott portálunk. Az alábbiakban segítséget találnak a hatékonyabb kereséshez.
A Stardust (Csillagpor) űrszonda még 1999 februárjában indult közel 3,22 milliárd kilométeres utazására, melynek célját – a Wild 2 üstököst – 2004 január 2-án éri el. Ezen a napon – a történelemben előszőr – mintákat gyűjt az üstökös kiáramló anyagából, majd visszahozza azt a Földre, - ahová 2006-ban érkezik.
December 30-án reggel, közép-európai idő szerint 09:00-kor a Vörös Bolygó körül keringő európai mars-szonda áttért a poláris (sarkvidékek felett húzódó), térképező pályára.
Karácsony előtt a NASA bemutatta az új infravörös űrtávcső első tudományos célú felvételeit. Egyúttal a korábban SIRTF névre "hallgató" űreszközt átkeresztelték Lyman Spitzer Űrtávcsőnek.
December 28-án (vasárnap), közép-európai idő szerint 24:00-kor indult Bajkonurból az az orosz Proton rakéta, melyet néhány másodperccel a start után már el is nyelt az alacsony felhőzet. A start szerencsére rendben zajlott, és így nem sokkal később pályára került az új generációs Express AM távközlési műholdak első tagja.
A legutóbbi kapcsolatfelvételi próbálkozás sem járt sikerrel, az angol irányítóközpontban pedig egy mérnökökből álló csoport keresi a Beagle-2 hallgatásának magyarázatát.
Immár két korábbi és egy új orbiter kering a vörös bolygó körül, míg egy rover sikeres leszállást hajtott végre, egy másikat pedig még keresnek. Ezen közben a marskutatás történetét bemutató hatrészes cikksorozatunk végére értük. Adódik a kérdés: hogyan tovább?
A NASA minden eddiginél fejlettebb, nagy teljesítményű marsjárói két igen izgalmas helyen landolnak 2004 januárjában a vörös bolygón. A leszállóhelyek egyikét egy 16 éves magyar lány is javasolta a NASA-nak.
2004. január 4-én újabb kísérlet tesz az emberiség a vörös bolygó meghódítására. Ezúttal a tavaly júniusban indult amerikai űrszonda-páros első tagja, a Spirit érkezik meg a Marshoz.
Az emberiség követei közel 32 éve hoztak utoljára mintát egy másik égitestről. Nem sokkal ezelőtt a Stardust űrszonda nagyon közel jutott ahhoz, hogy végre újból ilyesmiről számolhassunk be.
1989-ben George Bush amerikai elnök a következő szavakat mondta: „Meggyőződésem, hogy az Apollo-11 holdraszállásának 50. évfordulóján az amerikai zászlónak ott kell lobognia a Marson is.” Ezzel meghirdette az emberes Mars-programot.
A NASA Spirit (korábban MER-A) nevű marsjáró robotja – egyelőre a hővédelemmel ellátott leszállókonténerben – száguld a Mars felé, ahol a tervek szerint január 4-én, közép-európai idő szerint 05:35-kor landol.
A Mars-utazásokhoz fejlesztés alatt álló technológia segíti Spanyolországban a Cava nevű fehér habzóbor minőségének folyamatos fenntartását. Ennek a tavalyi cikkünknek ismételt közlésével szeretnénk minden kedves Olvasóknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánni!
A kínai CZ-2C/SM rakéta 29-én, közép-európai idő szerint 20:06-kor, a kszicsángi űrközpontból indult, és a Nap és a Föld kölcsönhatását vizsgáló Double Star műhold-duó első tagját juttatta egy 500 x 60.000 km-es, erősen elnyúlt, 28,5 fokos hajlásszögű pályára.
Az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti irányítóközpontjának december 27-én kiadott közleménye szerint a Mars Express "jól van", és "megfelelő pályán kering". A következő lépés a végleges poláris pálya kialakítása december 30-án.
1991 decemberében Mihail Gorbacsov szovjet elnök lemondásával megszűnt a Szovjetunió. A jogutód Oroszország elnöke, Borisz Jelcin volt. Sem ő, sem az USA akkori elnöke, Bill Clinton nem volt az űrszondák feltétlen híve. Leginkább persze azért, mert nem is volt rá pénz. Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu