1959. szeptember 19-én jelent meg a Nature-ben az első, a modern értelemben vett SETI-vel foglalkozó cikk.
1959. szeptember 19-én jelent meg a Nature-ben az első, a modern értelemben vett SETI-vel foglalkozó cikk.
A mikrohullámú háttérsugárzás feltérképezésére készült európai űreszköz megkezdte a munkát, a Földtől másfél millió kilométeres távolságban.
A sziget vulkáni kalderájában lakott települések is vannak. A legutóbbi kitörés 1995-ben volt.
Ez a műfaj ötvözi a művészet, az utazás, a műholdas helymeghatározás és a számítógépes technika elemeit.
Budapest Főváros Önkormányzata különdíjat ajánlott fel a legjob magyar résztvevő számára a PI Club által meghirdetett Távoli világok: a sci-fi mestermunkái (The MSW Design Contest 2009: Far Worlds – Best of science-fiction) nemzetközi versenypályázaton.
Negyven éve az ember holdraszállása volt a szenzáció. Tíz évvel korábban pedig az, hogy egyáltalán képesek vagyunk eltalálni a Holdat.
Az indítóállások bemutatása után, sorozatunk befejező részében a Kennedy Űrközpont három érdekes helyére látogatunk még el.
Egy újabb bizottság, újabb megállapítások, újabb csúszás. De hol a fény az alagút végén? A NASA újabb jövőképet kaphat az új kormányzattól.
A Hubble-űrtávcső májusi utolsó nagyjavítása, és az azt követő tesztek után most először hoztak nyilvánosságra csillagászati felvételeket.
Most, elhagyván a 47-es indítóállást, átlépünk a NASA felségterületére. A Kennedy Űrközpont területén öt fő látványosságot kínálunk bemutatásra.
Japán első teherűrhajója tökéletes repülés után megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra.
Ezzel a címmel tartják a HTE Távközlési Szakosztályának Távközlési Klubját Budapesten, szeptember 24-én.
A NASA iker-marsjárműveinek egyike május óta nem tud mozdulni a mély talajból. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nem fogják tudni kiszabadítani, de még próbálkoznak.
...avagy mi lett volna a Hubble-űrteleszkóp sorsa, ha a Columbia katasztrófája sohasem történik meg.
Bár a napokban a Constellation program éppen alapjaiban kérdőjeleződött meg az olcsóbb űrkutatás délibábját kergető kormányzati elképzelések kapcsán, a korábban elkezdett fejlesztések folynak. Most a kisebbik hordozóeszköz, az Ares-I érkezett fontos mérföldkőhöz.
Befejeződött a Nemzetközi Űrállomásról visszatért amerikai űrrepülőgép sikeres, 14 napos küldetése.
A Japán Űrügynökség (JAXA) első teherszállító űrhajója (HTV-1) sikeresen startolt és Föld körüli pályára állt.
Az STS-128 küldetés feladata a Nemzetközi Űrállomás karbantartása, valamint 8 tonnányi utánpótlás, tudományos kísérleti eszközök és létfenntartó berendezések felszállítása volt.
A PI Club által meghirdetett Távoli világok: a sci-fi mestermunkái (The MSW Design Contest 2009: Far Worlds – Best of science-fiction) nemzetközi versenypályázat különdíjat elnyerő csapatának Gothard Jenő-emlékérmet ajánlott fel a Magyar Numizmatikai Társulat.
A Hold körüli pályán keringő amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter lefényképezte az Apollo-12 leszállóhelyét is.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu