Közel kétéves munka eredményeképpen 2009 szeptemberétől az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) honlapján a szakemberek és minden érdeklődő rendelkezésére áll Magyarország 2006-ra vonatkozó felszínborítás térképe és a 2000 és 2006 között történt felszínborítás- / földhasználat-változások térképe. 
A Bajkonurból indult orosz Szojuz TMA-17 űrhajó három utasa a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két jelenlegi lakójához csatlakozik.
A Mars Society petíciós kampányt indított, hogy meggyőzze az amerikai elnököt a cél fontosságáról.
Az európai hordozórakéta idén hetedszer egy francia katonai távérzékelő műholdat állított pályára.
Elindult a Magyar Asztronautikai Társaság által a 11-18 éves diákok számára meghirdetett „Ugródeszka: a Hold” című pályázat internetes beadási felülete. Közeledik a téli szünet, lesz idő a pályázatokon is dolgozni!
Az idei év vitathatatlanul az amerikai űrrepülőgép-program egyik legszebb éve volt. Négy űrállomás-ellátó és -bővítő repülés mellett tanúi lehettünk a Hubble-űrteleszkóp utolsó karbantartásának, és az is bizonyítást nyert, hogy a Shuttle oldalsó gyorsítórakétája első rakétafokozatként is megállja a helyét.
Az orosz navigációs műholdrendszer új generációjának három példányát egy Proton rakéta indította tegnap Bajkonurból.
A MiniSpaceWorld versenypályázaton indult négy magyar és két külföldi csapat december 5-én Budapesten, ünnepélyes keretek között vehette át a díjakat.
A Földről nézve a Nap átellenes oldalára, az L3 jelű pontba nem érdemes űrszondát küldenünk. Ki nyerte a Természet Világa csillagászati különszámát?
Az orosz navigációs műholdrendszer három legújabb darabjának indítását szeptemberről halasztották december 14-re.
A Constellation program keretében felvázolt rakétafejlesztési elképzelések talán korántsem a legjobb alternatívák a jövő amerikai űrhajózása számára.
Albert A. Harrison amerikai társadalomtudós szerint a jelenlegi SETI-kutatások természetét egy sikeres észlelés vagy az áttörést hozó technológiák mellett az is megváltoztathatja, ha a kormányzat beavatkozik. Továbbá az is, ha beszállnak a társadalomtudományok is.
Kevés az esély rá, hogy az egy sarkvidéki telet a Marson eltöltő űrszonda akár részben is újra működőképes lehet, de azért megpróbálják...
A Természet Világa csillagászati különszámában önálló cikk foglalkozik a Nobel-díjat érő csillagászati eredményekkel.
Az éppen negyed évszázados Discovery a világűrben ünnepelhette a huszonötödik születésnapját, mivel azt két nappal megelőzően, augusztus 28-án útra kelt a Nemzetközi Űrállomáshoz az STS-128 küldetés során.
A karácsony közeledtével a Hubble-űrtávcsővel dolgozó kutatók egy csodaszép képet hoztak nyilvánosságra.
A NASA WISE űrcsillagászati műholdja Delta-2 rakétával állt Föld körüli pályára.
Több mint 50 évvel az űrkorszak kezdete, jó 40 évvel az ember első Holdra lépése után Nagy-Britanniában űrügynökség megalakítását határozták el.
Valószínűleg egy (főleg) katonai célú távérzékelő műhold indult szerdán Észak-Kínából. Ez volt idén világszerte a 69. sikeres űreszközindítás.
A dél-amerikai kontinensen, az Andok déli végénél számos gleccser található. A táj egy érdekes részletét a Nemzetközi Űrállomásról készített fényképen láthatjuk.



