Vasárnap elhagyta az űrállomást a Progressz M-15M teherűrhajó, hogy kedden visszatérjen, kipróbálva egy új dokkolórendszert. A manőver nem sikerült, 29-én újra megkísérlik.
Vasárnap elhagyta az űrállomást a Progressz M-15M teherűrhajó, hogy kedden visszatérjen, kipróbálva egy új dokkolórendszert. A manőver nem sikerült, 29-én újra megkísérlik.
Az új japán teherűrhajó, a HTV-3 (Kounotori, jelentése fehér gólya) pénteken indult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Mi van a fedélzetén?
Először figyeltek meg a látható fény tartományában villámlást az óriásbolygó nappali féltekéjén.
Megjelent az EU 7. Kutatás-fejlesztési Keretprogramjának (FP7) legújabb űrkutatási témájú pályázati felhívása.
A Nemzetközi Űrállomásról nemrég hazatért Don Pettit „napraforgó-termesztéssel” is próbálkozott a fedélzeten – nem minden gond nélkül.
A három új űrhajós és három már fent levő társuk előtt mozgalmas időszak áll: az elkövetkező hat hétben két űrséta vár rájuk, és több teherűrhajó „mozgására” is készülhetnek.
Három ország egy-egy „veterán” űrhajósa a Szojuz TMA-05M fedélzetén ma indult el a Nemzetközi Űrállomás felé.
Ismét megelőzött bennünket egy olyan ország, amellyel a rendszerváltáskor ugyanarról a „rajtvonalról” indultunk.
Egy műholdas méréseken alapuló amerikai tanulmány szerint a trópusi övezetben folyó erdőirtások nyomán az eddig becsültnél lényegesen kevesebb plusz szén-dioxid kerül a légkörbe.
Sikeresen megvédte doktori disszertációját az Admatis Kft. kutató munkatársa, Somosvári Béla.
Az első amerikai űrhajósnő 61 éves volt.
Egy elhúzódó orosz-kazah vita miatt több hónapos késedelemmel, de sikeresen elindult Bajkonurból egy orosz Szojuz hordozórakéta, egyszerre öt különböző műholdat állítva poláris pályára.
Elindult a harmadik japán teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomás felé.
A Nemzetközi Űrállomásról készült fényképen a Kuril-szigetek legmagasabb és egyben legészakibb vulkánja látható.
Tavaly év végén még bizonytalan volt, hogy lesz-e megrendelő a készleten megmaradt, megbízhatóságukról híres hordozórakétákra. A NASA most három jövőbeli indítást lekötött velük.
Másfél évtizednyi műholdas mérések alapján a levegőben levő egyik szennyező gáz, a nitrogén-dioxid mennyisége csökkenő tendenciát mutat.
A Virgin Galactic, bár még nem indultak be a rendszeres űrugrásai fizető utasok számára, már kis műholdak levegőből való pályára állítására is tervez megoldást.
A Hubble-űrtávcsővel folytatják a Plútó körül keringő halvány holdacskák keresését, aminek a legújabb eredménye, hogy sikerült felfedezni a törpebolygó ötödik holdját.
A luxemburgi SES vállalat eddig már félszáz űreszközt számláló flottájához csatlakozó, most indított távközlési műhold feladata többrétű lesz.
Az európai Galieo műholdas navigációs rendszer legelső „előfutára”, a 2005 végén indított GIOVE-A hivatalosan befejezte működését.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu