Az előkészítő pénzügyi manőverek már folynak, a gyár alapkőletételét elhalasztották, de a konstelláció nagyszabású tervei már ismertté váltak.
Az előkészítő pénzügyi manőverek már folynak, a gyár alapkőletételét elhalasztották, de a konstelláció nagyszabású tervei már ismertté váltak.
A Cassini-űrszonda friss közeli képein szokatlan látványt nyújt a Szaturnusz Pan nevű holdacskája.
Újabb helyeket vásárolt a NASA saját űrhajósai számára a Szojuz űrhajókra. Ezúttal nem hatot, csak ötöt. És nem az oroszoktól, hanem a Boeingtől.
Módosítani kellett a MAVEN pályáját, nehogy összeütközzön a Phobosszal. A manőver sikerült, a szonda megfelelően működik.
Csatlakozik 2015-ben indított társához az európai Copernicus program legújabb műholdja, a 13 látható és infravörös hullámhosszon érzékeny Sentinel-2 sorozat második tagja.
A Maldív-szigetek legmagasabb pontja is csak 2,5 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, a vízszint emelkedése katasztrofális következményekkel járhat.
A korábbi nyolc közül már csak három leszállóhely-jelölt maradt versenyben, amelyek egyike a NASA 2020-as marsjárójának úti célja lesz.
Az európai Copernicus földmegfigyelő program következő műholdja magyar idő szerint március 7-én hajnalban startol Kourouból.
Elon Musk, a SpaceX vezetője bejelentette: már ketten befizették az előleget, hogy egy Dragon űrhajóval 2018-ban megkerülhessék égi kísérőnket.
A NASA műszere két éve figyeli a Nemzetközi Űrállomásról az aeroszolok eloszlását a légkörben. Minden látszik, ami füst vagy felhő.
A kanadai MDA Corporation megvásárolja a DigitalGlobe vállalatot, ezzel egyesül a világ két legnagyobb optikai és radar-távérzékelési szolgáltatója.
Március 18-án a Bélyegmúzeum Asztro-trilógia kiállításához kapcsolódóan Schuminszky Nándor tart előadást Magyar a világűrben címmel.
A Blue Origin cég által a 2020-as évek elejére ígért új hordozórakéta első hasznos terhe az Eutelsat egyik távközlési műholdja lehet.
Több mint 70 magyar tervezésű és gyártású alkatrésszel bocsátották fel ma a Sentinel-2B műholdat
Térképen az intenzív vízkivétel okozta felszínsüllyedés Kaliforniában, a Sentinel-1A mérései alapján.
Csütörtökről péntekre virradóra startolt először a szilárd hajtóanyagú Kajtuocsö-2 (Kaituozhe-2, KT-2) rakéta, rajta egy kísérleti műholddal.
Egy Atlas-5 rakétával indították Kaliforniából a legújabb amerikai kémműholdat (vagy inkább kettőt).
Magyarország teljes jogú taggá válása óta másodszor látogatott el hazánkba Johann-Dietrich Wörner, az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatója.
Az ESA XMM-Newton űrteleszkópjával egy olyan pulzárt fedeztek fel, ami az elméletek szerint nem is létezhetne.
Az ESA Proba–2 műholdja 366 felvételéből összeállított fotómontázs és animáció a naptevékenység tavalyi alakulását jeleníti meg.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu