A sejtéseket hivatalosan is megerősítve, Elon Musk cége tájékoztatta a NASA-t, hogy a kereskedelmi alapon szerveződő Mars-program eddigi dátumai túl optimisták voltak.
A sejtéseket hivatalosan is megerősítve, Elon Musk cége tájékoztatta a NASA-t, hogy a kereskedelmi alapon szerveződő Mars-program eddigi dátumai túl optimisták voltak.
Pályára állt a NASA geostacionárius adatátjátszó műholdrendszerének legújabb tagja.
A nehézrakéta Bajkonurból állította pályára a kettős – katonai és polgári – feladattal készült Blagoveszt-11L műholdat.
A fényes „mesterséges csillagnak” és technológiai kísérletnek szánt orosz CubeSat nem tudta kinyitni tetraéder alakú fényvisszaverő fóliáit.
Beszámoló a nemrég befejeződött nyári MANT Űrakadémiáról.
Luxemburg is szabad kezet adott az ország cégeinek a Naprendszer kisbolygóinak és más égitestjeinek lerablására.
A téma ezúttal nem az egykori űrállomás, hanem az egykori külszíni gyémántbánya Jakutföldön. Orosz űrfelvételen láthatjuk.
Ha a Marsra indulunk. Erre a még nem túl sürgető kérdésre „kalóriaszámlálással” keresik a választ az ISS-en az ESA táplálkozástudományi szakemberei.
Olyan, mintha CubeSatok lennének, de a kockákba csak a kísérlet kerül, az energiát és az adatforgalmat a Nemzetközi Űrállomás biztosítja.
A Sentinel–3A a Föld globális és komplex megfigyelését végzi. Az adatok alapján például a vegetáció és a felszíni hőmérséklet változása is követhető.
Egy H-2A rakétával sikeresen pályára állt a QZSS rendszer harmadik tagja.
Hegyesi Béla beszámolója az idei júliusi Alpbachi Nyári Iskoláról.
Az Egyesült Államok már az augusztus 21-én esedékes teljes napfogyatkozás lázában ég. Mit fognak látni belőle az ISS űrhajósai?
A Föld legnagyobb szigetéről általában a jégtakaró jut eszünkbe. Most az űrfelvételeken is látszó kiterjedt bozóttüzekkel került be a hírekbe Grönland.
A Floridából Falcon-9 rakétával pályára állított teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé tart.
Erdőtüzek sora és vízhiány kísérte a hosszan tartó augusztusi forróságot Európa déli részén.
Az első, 2011-ben felbocsátott kínai kísérleti űrállomásmodul néhány hónap múlva belép a sűrű légkörbe és megsemmisül.
A szigetek északi oldalán hullámos a tenger, délen a szélárnyékban viszont a műhold irányába tükröződik a beeső napfény a sima vízfelületről.
Még öt év van a startig és több mint egy évtized a Jupiterhez való megérkezésig, de már javában folynak az európai bolygókutató űrszonda előkészületei.
A New Horizons szonda következő célpontja a Kuiper-övben még izgalmasabb lehet, mint eddig hitték.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu