Indonéz távközlési műhold, izraeli holdi leszállóegység és egy kis amerikai kísérleti katonai műhold volt a SpaceX rakétájának mostani hasznos terhe.
Indonéz távközlési műhold, izraeli holdi leszállóegység és egy kis amerikai kísérleti katonai műhold volt a SpaceX rakétájának mostani hasznos terhe.
Az ötvenes évek második felétől egymást érték az űrkutatásban a korábban elképzelhetetlen teljesítmények.
A NASA OSIRIS-REx szondája csak jövőre vesz mintát a Bennu kisbolygóból. Nem is baj, mert a sziklás felszínen az alkalmas terület kiválasztása nehéznek ígérkezik.
Az ESA súlytalansági kísérletei századunk eleje óta folynak az ISS-en, több mint egy évtizede a Columbus modulban, az élő és élettelen tudományterületeken egyaránt.
Egy brit kísérleti műhold sikeresen tesztelte a módszert, amit egyszer majd az űrszemét eltakarítására is be lehet vetni.
A Charles Messier híres katalógusához utólag hozzáadott 105-ös számú objektum nem is olyan unalmas, mint amilyennek elsőre látszik.
Egymást már korábban lefényképezték a kínai űreszközök a Hold túlsó oldalán, nemrég az amerikai LRO is megörökítette őket.
Ötven éve, hogy berobbant a tudományos-műszaki köztudatba a világűrbe telepített, és a földi elektromos hálózatra kapcsolt naperőművek ötlete.
Rövid időn belül a második űrindítás is sikertelenül végződhetett Iránban, február 5-én.
A New Horizons újonnan beérkezett adatai alapján máris jelentősen módosult a kép, amit a január 1-jén meglátogatott távoli kisbolygó, az Ultima Thule alakjáról gondolnak a kutatók.
Az orosz építésű EgyptSat-A földmegfigyelő műhold egy Szojuz-2.1b rakétával állt poláris pályára.
Eufóriának biztos nincs helye a Holddal kapcsolatos elképzeléseket illetően, de Hold-lufiról sincs szó.
A japán Hayabusa-2 űrszonda egy apró lövedékkel meg fogja célozni a Ryugu nevű aszteroida felszínét, majd a lövedék becsapódása következtében felszálló törmeléket össze is fogja gyűjteni.
Ha Ön, egy családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa személyi jövedelemadója 1%-át, akkor válasszák a Magyar Asztronautikai Társaságot!
A NASA további két helyet készül vásárolni orosz Szojuz űrhajókon, mivel késnek az amerikai magánűrhajók tesztrepülései.
Az ESTEC-ben a Jupiterhez 2022-ben indítandó európai űrszonda radarantennájának 1:18 méretarányú modelljét vizsgálták.
A NASA új földmegfigyelő műholdja a jégtakaró és a szárazföldek domborzatát követi. Első eredményeiből nemrég tettek közzé két jeges és egy erdős eredményt.
A Space News tudósítójának beszámolója a távol-keleti orosz űrközpontban tett látogatásáról.
Az „egyirányú” öngyilkos emberes Mars-utazásokat finanszírozni hivatott cég csődöt jelentett.
Legalábbis a Space Review szerzője szerint. Vagy csak a provokatív címmel akarja ráébreszteni az Egyesült Államok illetékeseit az amerikai haladás csigalassú tempójára.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu