Február 12-én sikeresen startolt az Ariane-5 európai hordozórakéta legújabb változata, amely akár 10 tonnányi terhet is képes geostacionárius transzfer pályára állítani.
Február 12-én sikeresen startolt az Ariane-5 európai hordozórakéta legújabb változata, amely akár 10 tonnányi terhet is képes geostacionárius transzfer pályára állítani.
Szemben Naprendszerünk szilikátbolygóival, más csillagok körül főként szén összetevőjű bolygók is létezhetnek.
A Hubble sorsa ismét (és egyre komolyabban) megpecsételődni látszik: a napokban előterjesztett új NASA-költségvetésben egy centet sem terveztek a javítására.
Egy új kutatás szerint a Plútó és a Charon hasonlóan alakulhatott ki, mint több mint négymilliárd évvel ezelőtt a Föld-Hold rendszer. A Kuiper-öv legnagyobb képviselőjébe egykoron egy méretben hasonló nagyságrendű másik kisbolygó csapódhatott.
Az ELTE műholdvevő állomásáról származó kép, az AQUA műhold hamis színes MODIS-felvétele január 27-én, csütörtök délelőtt mutatja a Dunántúlt és a Duna-Tisza-közét.
A NASA közzétette Bush elnök Nemzeti Vízióként is nevezett programja első űrszondájának főbb adatait. Az űrszonda célpontja a Hold lesz.
Egy magyar fordításban több mint húsz éve (!) megjelent cikk újraközlésével mutatjuk be, hogyan tervezték a szakemberek a Titanra való leszállást akkoriban.
A Huygens űrszonda leszállásáról szinte valamennyi európai hírújság címoldalon számolt be, az ESA honlapja pedig látogatottsági rekordot döntött.
2005 folyamán megkezdődik a GALILEO európai műholdas rádiónavigációs helymeghatározó rendszer kiépítése, próbaüzembe helyezése. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium képet szeretett volna kapni arról, hogy kik azok a hazai potenciális vállalkozók/vállalkozások, akik/amelyek a program iránt érdeklődést mutatnak.
Az amerikai Planetary Society különleges mesterséges holdja a tervek szerint márciusban indul majd útnak.
Ez is csak Amerikában történhet meg (?) - a NASA Chandra röntgenteleszkópjának honlapjáról speciális elektronikus képeslapokat küldhetünk.
Az ELTE műholdvevő állomásán készült képek közül ezen most egy Észak-Olaszországot és a Pó torkolatvidékét ábrázoló felvételt mutatunk be. A TERRA műholdon levő MODIS-rendszer képe 2005. február 1-jén, a velencei karneváli időszak idején készült.
Közeledik (egyelőre legalábbis az egyéni vállalkozók számára) a személyi jövedelemadó bevallásának február 15-i határideje. Ha valamelyik olvasónk, esetleg családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa adója 1%-át, akkor íme egy ötlet.
A felvételen a Földközi-tenger déli medencéjében felfedezhetjük a felhők által kirajzolt ún. Kármán-féle örvényutakat. Kréta szigetének három magasabb hegycsúcsa pedig hóval borítottan könnyen felismerhetővé válik, középen a 2456 méter magas Idával.
Egy magyar fordításban több mint húsz éve megjelent cikk újraközlésével mutatjuk be, hogyan tervezték a szakemberek a Titanra való leszállást. A Huygens programjával való hasonlatosság nem a véletlen műve...
Január 26-án a kanadai Montrealban találkoztak egymással az Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Európa és Kanada űrhivatalainak vezetői. A fő téma a Nemzetközi Űrállomás volt.
A Kulin-emlékév megnyitásaképpen a mai napon emlékülést szervezett a Magyar Csillagászati Egyesület és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.
A 2004. november 15-én Hold körüli pályára állt első európai holdszonda, a SMART-1 sikeresen túljutott műszereinek tesztfázisán. Hold körüli pályájáját ha lassan is, de a megfelelő szintre csökkentette, hogy megkezdhesse tudományos programját.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu