Az Apollo program Lovellék kudarcával és Shepardék repülésével mélypontra jutott. A politikusok igyekeztek minél több pénzt elvonni az űrből. Ebben a környezetben született meg az egész program legnagyszerűbb expedíciója.
Az Apollo program Lovellék kudarcával és Shepardék repülésével mélypontra jutott. A politikusok igyekeztek minél több pénzt elvonni az űrből. Ebben a környezetben született meg az egész program legnagyszerűbb expedíciója.
1976-ban, három évtizeddel ezelőtt indult az utolsó szovjet holdszonda, a Luna-24. A Holdhoz egy keringőegységet és 13 egyéb tudományos szondát, továbbá egy impactort juttató újabb orosz szondát 2012-ben indítják a tervek szerint.
Július első felének hőhulláma idején már a búzamezők sárgásbarna színe uralta a Dunántúl északi részének valós színes űrfelvételét.
A Mercury program már akkor elvesztette a csatát, amikor elkezdődött, de az új, még merészebb vállalkozáshoz szükség volt űrtapasztalatokra. Törlés helyett tehát kibontakozás várt az első amerikai emberes űrprogramra.
Spirit, Opportunity, Pathfinder, Mars Express, Mars Odyssey…Napjaink hatalmas űrszonda-armadája eltörpül egy 30 évvel ezelőtti program mellett. Minden idők legnagyobb marskutató programja, a Viking volt először valóban sikeres.
Pontosan hat hónappal ezelőtt, 2006. január 19-én indult útnak a több mint két évtizede megvalósítani tervezett Plútó-szonda, a New Horizons. Érkezéséig „már csak” kilenc évet kell várni, s bár csak akkor várhatóak a legnagyobb tudományos felfedezések, azért ez a fél év sem volt eseménytelen.
A Gemini program középső szakasza igen felemásra sikeredett: világraszóló sikerek és fájó kudarcok jellemezték egyszerre. Ideje volt már, hogy valami sikerüljön is. A Gemini-10 ennek jegyében szállt fel, de szándék ide vagy oda, a sikerek csak lassan szaporodtak.
Ma (közép-európai idő szerint) 15.14-re várják a Discovery űrrepülőgép landolását. A Discovery eddig tökéletes program során bizonyította, hogy az űrrepülőgép fejlesztései biztonságosak, és a rendszer az űrállomást is ki tudja szolgálni.
A június végén elmérgesedett legújabb arab-izraeli konfliktus következményei már az űrből is jól láthatók.
Az amerikai Bigelow Aerospace cég fejlesztette Genesis-1 modul orosz-ukrán Dnyepr hordozórakétával indult július 12-én.
Lehet, hogy sikerül a NASA idei és jövő évi költségvetését 1-1 milliárd dollárral kiegészíteni. Ezzel megmenekülhetnének a most lassításra vagy leállításra ítélt űrcsillagászati programok.
Hivatalosan egyelőre meg nem erősített hírek szerint a NASA következő holdprogramja az Orion név alatt fut majd.
Az űrhajó szépen tette a dolgát, semmiféle hiba nem lépett fel, az űrrepülés folyamata lassan csordogált előre.
A Viking-1 a Chryse-síkság délnyugati részén szállt le, ami kissé eltért az eredetileg tervezett céltól.
Az Európai Űrügynökség ismét egy lépéssel közelebb került az Ariane-5 utáni első, európai fejlesztésű ESA-rakéta megvalósulásához. A Zefiro-23-nak, a második fokozat motorjának első égési tesztje sikeres volt.
A Gemini-10, miután összekapcsolódott az Agena célrakétával, 763 km-es magasságban megközelítette a még a Gemini-8 által „fenn hagyott” Agenát is.
Az űrrepülőgép hat űrhajóssal a fedélzetén rendben leszállt a floridai Kennedy űrrepülőtér 15-ös kifutóján.
A Galaktika Magazin és a Magyar Asztronautikai Társaság grafikai pályázatot hirdet űrhajó, űrhajózás témában.
Június 21-én a MESSENGER amerikai űrszonda a Nap felé fordította különleges hővédő pajzsát. Az űrszonda 100 nap múlva halad el a Vénusz mellett.
Az ESA földmegfigyelő programjának képgalériájába júniusban került be az ezredik felvétel.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu