Az ultraibolya és röntgentartományban érzékeny Astrosat mellett hat kisebb műhold indult PSLV rakétával.
Az ultraibolya és röntgentartományban érzékeny Astrosat mellett hat kisebb műhold indult PSLV rakétával.
Még nem... de a klímaváltozással együtt járó tengerszint-emelkedés az elkövetkezendő évtizedek során érzékenyen érintheti a partok közvetlen közelében levő amerikai indítóhelyeket.
Egy héten belül másodszor mutatkozott be egy vadonatúj fejlesztésű kínai hordozórakéta.
Most először használják az ISS űrhajósainak felvételeit a fényszennyezés kimutatására. Igazolták, hogy a csillagos égboltot elhomályosító háttérfény fő forrása a közvilágítás és az épületek világítása.
A Boeing készülő emberes űrhajója elsősorban Új-Mexikó vagy Utah állam sivatagos területein érhet majd földet, már 2017-től.
A Sentinel-2A földmegfigyelő műhold hamis színezésű képével Olaszország középső részére, egy mezőgazdasági művelésű területre látogatunk.
Bemutatkozott a Hosszú Menetelés-6 jelzésű, új típusú hordozórakéta. Egyszerre húsz kisebb műholdat állított alacsony Föld körüli pályára.
Harminc éve még csak homokos part és korallzátonyok, most üdülőparadicsom Egyiptomban, a Vörös-tengernél. Ilyen volt – ilyen lett, Landsat műholdképeken.
A 40 éve tartó sorozat legfrissebb darabját adta ki az ESA. Nyomtatott változatban továbbra is elérhető, de csak külön megrendelésre. „Zöld űrügynökségként” az elektronikus elérést ajánlják.
37 órán belül egy kísérleti távközlési, valamint egy földmegfigyelő műholdat állítottak pályára Kínából.
A jó hír az, hogy már csak két hónapot. Így az ESA eredetileg 2009-re, majd 2011-re, 2013-ra, végül 2016. januárra tervezett marskutató szondája 2016. márciusban végre elindulhat.
Mint arról már többször beszámoltunk, a kisbolygókhoz, a Holdhoz és a Marshoz készülő amerikai Orion űrhajó műszaki-hajtómű egysége Európában készül.
Tudományos mérések magyar részvétellel a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös felszínén. Apáthy István előadása Székesfehérváron, szeptember 29-én.
Egy Rokot hordozórakétával Pleszeckből indult három orosz katonai kommunikációs műhold – ezúttal nem teljes titokban.
Régóta folynak az arra vonatkozó mérések, van-e metán a Mars légkörében. Az eredmények és értelmezésük egymásnak ellentmondó. Talán a Curiosity mérései még idén pontot tehetnek a vita végére.
A Magyar Asztronautikai Társaság idén október 2-án az Óbudai Egyetemen rendezi meg az Űrkutatás Napja elnevezésű ismeretterjesztő rendezvényt, amelyen minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az ESA zeneszerzői pályázatán az orosházi Benkő Katalin szerzeményével az ötödik helyet szerezte meg. Gratulálunk!
A NASA készülő új űrhajója az eddig tervezett 2021 helyett valószínűleg csak 2023-ban szállíthat először embereket a világűrbe.
Egy houstoni cég az érvényben lévő korlátozások megkerülésével kínai kísérletet visz az ISS-re – először az űrállomás történetében.
Az Ekszpressz-AM8 az Atlanti-óceán fölött foglal majd pozíciót a geostacionárius pályán.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu