A japán Space One kereskedelmi hordozórakétájának sikertelen márciusi bemutatkozását egy decemberi kudarc követte.
A japán Space One kereskedelmi hordozórakétájának sikertelen márciusi bemutatkozását egy decemberi kudarc követte.
Harmadszor bocsátottak fel különös kötelékben repülő kínai radaros földmegfigyelő műholdakat.
13 ezres létszámúra tervezik, felbocsátották az első 10 műholdat a szélessávú internetszolgáltatást ígérő Kouvang (Guowang) rendszerbe.
Ilyen volt az Európai Űrügynökség első programja, amelyben magyar kutatók is részt vettek.
Csiucsüanból indultak december 12-én, egy Hosszú Menetelés-2D rakétával.
Havi összefoglalónk az ázsiai és csendes-óceáni térség országai űrtevékenységének önálló cikkekhez rövid, ám talán mégis érdekes híreit tartalmazza. Az első részben rakéták és startelőrejelzés.
A térség számos, a vízből alig kiemelkedő korallszigetével ellentétben a vulkanikus Tofua 500 méter magasba nyúlik a Csendes-óceán víztükre fölé.
Ha Artemis, akkor késés – a NASA bejelentése szerint a következő repülések tervezett időpontja ismét csúszik.
...egy Falcon-9 rakétával indult a floridai Kennedy Űrközpontból.
December 17-én először Kaliforniából indítottak 21 nemzetbiztonsági célú Starshield műholdat, majd Floridából következett két O3b mPOWER távközlési hold.
Közel két év után ismét új műholdat indítottak az amerikai GPS rendszer frissítésére.
Kevesebb mint egy héttel a december 5-ei felbocsátása után az
ESA már közzé is tette az európai Copernicus földmegfigyelési program legújabb radaros műholdjának legelső képeit.
A NASA Marshoz indítandó két kis űrszondáját a Blue Origin New Glenn rakétájának őszi bemutatkozó repülésén kellett volna felbocsátani, de ez nem jött össze. Most várni kell.
Havi összefoglalónk az ázsiai és csendes-óceáni térség országai űrtevékenységének önálló cikkekhez rövid, ám talán mégis érdekes híreit tartalmazza. Befejezésül néhány „kis színes” Kínából.
Az éjszakai felvételen szembeötlő a különbség a félsziget két országának megvilágítottsága között.
A megszokottnál táplálóbb, űrben járt vetőmagból nemesített rizst takarítottak be Kínában.
A Szimorg (Simorgh) hordozórakéta december 6-án indult a Szemnán (Semnan) bázisról.
Európa türelmetlenül várt új radaros földmegfigyelő műholdja egy Vega-C rakétával indult, amelyet két évvel ezelőtti kudarca után most vettek ismét használatba.
Augusztus és október után folytatódott a „kínai Starlink” alacsony pályás internetszolgáltató műholdseregének kiépítése.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu