A következő magyar űrhajós is téma volt az Űrkutatás Napján, a Magyar Asztronautikai Társaság hagyományos rendezvényén.
A következő magyar űrhajós is téma volt az Űrkutatás Napján, a Magyar Asztronautikai Társaság hagyományos rendezvényén.
Az első mérések szerint ennyivel csökkent a Didymos kisbolygó Dimorphos holdjának keringési ideje, miután belecsapódott a NASA DART űrszondája.
A földi magnetoszféra észlelése lágy röntgentartományban.
Havi sorozatunk befejező részében olyan kínai tervekről olvashatnak, melyek „gyümölcsei” évtizedünk második felében, illetve a 2030-as években érhetnek be.
Az Intelsat geostacionárius pályára szánt műsorszóró műholdjai Floridából indultak.
A Rocket Lab Electron rakétájával indult a vadvilág kutatását és az időjárási modellezést segítő, francia– amerikai együttműködésben készült műhold.
A kilyukadt földgázvezetékből ömlő gáz hatását többféle műholdas módszerrel is megfigyelték a Balti-tenger fölött.
Holdkőzetből felépíthető űrbázis terveit mutatták be magyar építészek a legrangosabb nemzetközi űrkonferencián.
Havi sorozatunkban az ázsiai, csendes-óceáni és közel keleti térség országainak űrtevékenységével kapcsolatos információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, de talán nem érdektelenek.
A SES-20 és SES-21 geostacionárius távközlési műholdak egy Atlas-5 rakétával indultak Floridából.
Hatodik indításán, orrkúpja alatt nyolc műholddal kudarcot vallott a japán Epsilon hordozórakéta.
Különlegesen hosszú időszakot, csaknem fél évszázadot átfogó Landsat felvételpáron követhetjük a Grönlandot borító jégtakaró fogyását.
Az orosz navigációs műholdrendszer legújabb generációjába tartozó űreszköz Pleszeckből indult.
Vasárnap Csiucsüanból állították pályára az ASO-S (Kuafu-1) űrobszervatóriumot.
Sorozatunk második részében hordozóeszközökről és az Artemis-program néhány európai vonatkozásáról lesz szó.
A kínai műholdpárost egy Hosszú Menetelés-11H rakétával bocsátották fel.
Kikina csak az ötödik profi orosz űrhajósnő több mint hat évtized alatt!
Ezúttal Kaliforniából indult 52 műhold a SpaceX internetszolgáltató rendszerének 4-es számú csoportjába.
Két amerikai, egy-egy japán és orosz űrhajós tart a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a SpaceX Crew Dragon űrhajójával.
Sorozatunkban az európai űrtevékenységgel kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu