Fél tucat Globalstar mobil távközlési hold indult Bajkonurból egy Szojuz rakétával.
Fél tucat Globalstar mobil távközlési hold indult Bajkonurból egy Szojuz rakétával.
Ahogy sejteni lehetett, az új űreszközein is spórol a nemrég még két önálló cég egyesüléséből létrejött nagy amerikai műholdfelvétel-forgalmazó vállalat.
A magánfejlesztésű űrrepülőgép programjába alvállalkozóként beszállt a Lockheed Martin cég is. Néhány héten belül tesztelik a leszállást a Dream Chaser próbadarabjával.
Január elejének anomáliái műholdas adatok alapján készített felszínhőmérséklet-térképeken.
A Magyar Asztronautikai Társaság idei diákpályázatára február 25-ig várják a pályamunkákat.
Január 30-án, magyar idő szerint 8:00-kor a Koreai Köztársaság területéről sikerült Föld körüli pályára állítani a hazai készítésű STSAT-2C műholdat.
A 2013-as 6,5%-os növekedés Olaszország és Nagy-Britannia plusz hozzájárulásának, valamint a két új tagország, Románia és Lengyelország befizetéseinek is köszönhető.
Az ESA XMM-Newton röntgencsillagászati űrteleszkópjával és többek közt az új LOFAR rádióantenna-rendszerrel egy olyan pulzárt vizsgáltak, amely előtt egyelőre értetlenül állnak az elméleti szakemberek.
A kazah fél a kért 17 helyett legfeljebb csak 12 Proton-M indítást engedélyezett 2013-ra. Vajon mi lehet az űrrepülőtér sorsa a közeljövőben?
Az éjszakai fények sokat elárulnak a népsűrűségről egy adott területen. A Nemzetközi Űrállomásról készült fotó a Perzsa- (Arab-) öböl félszigetállamát mutatja.
Az Apollo-11 Holdon járt legendás űrhajósa most az AXE Apollo Space Academy amerikai szakértőjeként tűnt fel a reklámkampányban.
Érdekes természetes kísérletre adott alkalmat az Aleut-szigetek egyik vulkánjának 2008-as kitörése – no és a műholdak.
A következő kínai űrállomás moduljai mellett nagyméretű távérzékelő kémműholdak gyártására is igénybe vehetik a Tiencsinben most épülő új üzemcsarnokot.
A Sea Launch tengeri indítóállásáról ma nem sikerült pályára állítani az Intelsat legújabb távközlési mesterséges holdját.
Egy Atlas-5 rakétával pályára állt a NASA új generációs távközlési műholdja. A TDRS rendszer egyik elemeként a földi irányítók és az alacsony pályákon keringő űreszközök közötti folyamatos kapcsolatot segít majd biztosítani.
Hétfőn egy kis főemlős járta meg a 120 km-es magasságot, egy szuborbitális repülés során.
Az egyik radaros, a másik optikai, de mindkettőt végső soron Észak-Korea tevékenysége motiválta.
Tegnap múlt 9 éve, hogy az elnyűhetetlen amerikai marsjáró landolt a vörös bolygón.
Egyelőre persze csak a sajtótájékoztatókon... Alig egy éven belül újabb amerikai vállalkozás alakulását jelentették be, akik kisbolygók anyagát szeretnék majd hasznosítani.
Hivatalos formába öntötték az ESA és a NASA megállapodását, amelynek értelmében az európaiak szállítják az épülő amerikai Orion űrhajó egyik példányának kiszolgálóegységét.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu