Folytatódnak a sikeres indiai alkalmazási és tudományos programok, de India készül első űrhajósának repülésére és újabb tudományos küldetésekre.
Folytatódnak a sikeres indiai alkalmazási és tudományos programok, de India készül első űrhajósának repülésére és újabb tudományos küldetésekre.
Immár hivatalos, ami eddig is nyilvánvalónak tűnt: a következő holdraszállás 2024-re kijelölt határidejét nem tudják tartani.
A könnyű és gyorsan „bevethető” japán hordozórakéta Ucsinourából indította a RAISE-2 technológiai demonstrációs műholdat és másokat.
A NASA megvalósításra most kiválasztott gamma-távcsöve pozitronforrások és szupernóvák vizsgálatával vihet közelebb a csillagfejlődés megértéséhez.
Meggyűlhet a baja Elon Musknak a környezetvédelmi engedély megszerzésével, ami a technikai problémáknál is nagyobb akadálynak bizonyulhat.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Az európai Mars Express szonda novemberben többször is lehallgatja a kínai Csuzsung marsjáró adását. (Nyugalom, a kínaiak tudnak róla.)
November 1–5. között tartja Budapesten 33. kongresszusát a Nemzetközi Űrhajós Szövetség. Ebből az alkalomból a résztvevők több városban is találkoztak diákokkal.
Két, feltehetően katonai műholdat indítottak ma Kínából.
Folynak a James Webb-űrtávcső indításának előkészületei – immár a Francia Guyana-i Kourou-ban, ahová nemrég érkezett meg a JWST.
Elindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a legújabb Crew Dragon, fedélzetén három amerikai és egy német űrhajóssal – és magyar detektorokkal is.
A NASA két űrszondája megfigyelte az új naptevékenységi ciklus első jelentős űridőjárási eseményét, annak következményét pedig a NASA műholdja és az ISS egyik űrhajósa is megörökítette.
Addig késlekedett az új Crew Dragon indítása, míg a NASA úgy nem döntött: inkább előbb hozzák vissza az előző Crew-2 küldetés négy tagját a Nemzetközi Űrállomásról.
November 8-án (hétfőn) 17 órától Horváth András tart érdekesnek ígérkező előadást a Műegyetemen, a MANT Űrkorszak sorozatában.
November 5-én egy polgári földmegfigyelő műhold, másnap pedig egy műholdhármas indult Kínából.
Magyar cég, az InnoStudio Zrt. szervez webináriumsorozatot a témában.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Havi sorozatunkban az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak űrtevékenységével kapcsolatos információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Havi sorozatunkban az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak űrtevékenységével kapcsolatos információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Hétfőn megnyílt Budapesten az űrhajóskongresszus, majd űrhajósok emléke előtt tisztelegtek a Városligetben.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu