Egy indítással egyszerre hat új generációs űreszközzel egészül ki a Globalstar műholdas mobil kommunikációs rendszer.
Egy indítással egyszerre hat új generációs űreszközzel egészül ki a Globalstar műholdas mobil kommunikációs rendszer.
A felszállás „jelmezes főpróbája” sikeresen elvégeztetett. A Discovery űrrepülőgép utolsó legénysége visszatért a houstoni Johnson Űrközpontba.
Szelinger Tamás, az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány önkéntese kísérte el szeptemberben Huntsville-be, a speciális amerikai űrtáborba az első magyar vak és gyengénlátó diákot.
Mint mikor egy családi kirándulást megelőzően megtömjük a gépjárművünk csomagtartóját, a NASA csapata is bepakolt a Discovery rakterébe. Közeledik november elseje, a még mindig érvényben lévő indítási dátum.
A globális navigációs műholdrendszerek (GNSS) alkalmazási versenyének észak-amerikai fordulójára beérkezett pályázatokat szakértőkből álló zsűri rangsorolta. Öten kerültek a döntőbe.
Jelentős mérföldkő a Virgin Galactic űrugrásra épített járművének tesztelésében, hogy közel 14 km magasból sikerült leszállni vele.
Nem kis győzelemnek érzem a politikai rábólintást az STS-135 küldetés ötletére.
2010 szeptemberére válságos helyzetbe került a magyar űrtevékenység, ezzel egyidőben különösen reménytelenbe a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT). De nem adják fel!
Több ember halálát, még többek sérülését, hatalmas anyagi és környezeti kárt okozott, hogy az ajkai timföldgyár egyik zagytározójának a fala átszakadt.
Az itáliai polihisztorról elnevezett, korábban tehermodulként szolgáló egység október hetedikén megérkezett a 39A indítóálláshoz, hogy elhelyezzék a felkészítés alatt álló űrrepülőgép rakodóterében.
Műholdas távérzékelési adatok felhasználásával lehet megbecsülni, hogy mekkora kárt okozott a tonhalállományban a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa.
A két magyar fiatal kísérője mesél a látássérülteknek szervezett amerikai űrtáborban átélt élményekről.
Ócsvári Áron élménybeszámolója a látássérülteknek szervezett amerikai űrtáborról, ahol most először jártak magyar fiatalok.
A rádióműsorok sugárzására készült Sirius-XM5 Bajkonurból állt pályára október 14-én.
Velegi István mesél a speciálisan látássérültek számára kialakított amerikai Nemzetközi Űrtáborban nemrég eltöltött napjairól, ottani élményeiről.
Az eddigi legjobb, fél méteres felszíni felbontású műholdképek az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadt gátjáról és a katasztrófa által közvetlenül érintett településekről.
A mai nap képe a NASA földmegfigyeléssel foglalkozó honlapján a Kolontár és Devecser környékéről készült új műholdfelvétel.
Puli a Holdon – Google Lunar X Prize magyar módra. A PuliSpace csapat október 15-én mutatkozik be a székesfehérvári Szabadművelődés Házában.
Május végén, június elején űrhajós „csúcsforgalom” volt Magyarországon, amikor is az első magyar űrrepülés 30. évfordulója alkalmából Farkas Bertalan látta vendégül űrben járt kollégáit.
A világegyetem születését és sorsát, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás egyenetlenségeit kutató amerikai űrszonda befejezte működését.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu