Az új, közvetlenül a földi mobileszközöket elérő műholdas távközlési technológia átalakíthatja a több milliárd dolláros amerikai katonai műholdas kommunikációs program jövőjét.
Az új, közvetlenül a földi mobileszközöket elérő műholdas távközlési technológia átalakíthatja a több milliárd dolláros amerikai katonai műholdas kommunikációs program jövőjét.
A NASA Jupiter körül keringő Juno szondájának sikerült lencsevégre kapnia a bolygó egyik kicsiny holdját.
A Starliner űrhajó első emberes próbarepülése nem folyik hibátlanul, de a problémák állítólag nem kritikusak.
Egy „csaknem ütközés” az űrtevékenység fenntarthatóságának áttekintésére késztette a NASA-t.
A kínai Galactic Energy cég 2020 óta használt hordozórakétáját rövid időn belül harmadszor vetették be.
Ahogy május végén, úgy most is egy Electron rakéta vitte az űrbe a NASA műholdpárosának egyik tagját.
A kínai űrszonda egysége ma felemelkedett a Hold túlsó oldalán begyűjtött anyagmintával.
Havi összefoglalónk az ázsiai és csendes-óceáni térség országai űrtevékenységének önálló cikkekhez rövid, ám talán mégis érdekes híreit tartalmazza. Sorozatunk második részében űrhajósok, űrturisták és űrpolitika.
Ebben a hónapban volt öt éve, hogy a SpaceX dedikált Falcon-9 indításokkal megkezdte internetszolgáltató műholdrendszerének kiépítését.
Havi összefoglalónk az ázsiai és csendes-óceáni térség országai űrtevékenységének önálló cikkekhez rövid, ám talán mégis érdekes híreit tartalmazza. Ebben a részben a Holdhoz „utazunk”.
A cél már nem csak a Föld körül keringő Tienkung űrállomásra, hanem akár a Holdra küldendő űrhajósok kiválasztása volt.
Június 7-én Balatonfüreden rendezték meg az Első Hazai Űrkongresszust, amelynek kiemelt célja volt a fiatalok bevonása az űrtudományokba.
Sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreivel jelentkezünk, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Az előző, márciusi kísérletet követően a SpaceX óriásrakétája negyedszer indult integrált repülési tesztre Texasból.
Csak néhány betű, de mennyi késést takar... Ma Floridából elindult a Boeing Starliner űrhajójának első emberes tesztrepülése. A fedélzeten ketten tartanak a Nemzetközi Űrállomásra.
Márciustól májusig virágtenger borítja Hollandia földjeit. 2024-ben a világűrből is megörökítették a színpompás látványt.
Havi összefoglalónk az ázsiai és csendes-óceáni térség országai űrtevékenységének önálló cikkekhez rövid, ám talán mégis érdekes híreit tartalmazza. Sorozatunk befejező epizódjában rakétaügyekről olvashatnak.
Az űrtörténelemben most másodszor sikerült sima leszállást végrehajtani a Hold túlsó oldalán, ismét egy kínai űrszondával. A fő cél ezúttal kőzetminta visszahozatala a Földre.
Csütörtökön és pénteken 12 órán belül először egy pakisztáni távközlési műhold, majd öt kisebb kínai űreszköz állt Föld körüli pályákra Kínából.
„Menetrendszerű” orosz teherűrhajó indult Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu