Brazília, Mato Grosso szövetségi állam. Az esőerdő irtásával járó sűrű füstöt az űrállomásról is látni lehet.
Brazília, Mato Grosso szövetségi állam. Az esőerdő irtásával járó sűrű füstöt az űrállomásról is látni lehet.
A Francia Űrügynökség is segíti azokat, akik megpróbálnak rábukkanni Nungesser és Coli szerencsétlenül járt repülőgépének roncsaira. A két francia 1927-ben 12 nappal Lindbergh előtt repülte át az Atlanti-óceánt – de sosem szálltak le.
Az 520 napos izolációs program nemzetközi legénysége 2011. november 4-én végre „landolt a Földön”. Csaknem másfél éves bezártság után kinyithatták a kísérleti komplexum ajtaját.
...a Föld körüli pályát azonban egyelőre nem. A Fobosz-Grunt Bajkonurból indult kalandos útjára, hogy ha minden jól megy, egy egysége végül a Mars nagyobbik holdjáról származó talajmintával térjen vissza 2014-ben.
Az európai navigációs műholdrendszer első két „igazi” példányának irányítását a napokban az ESA és a CNES szakemberei át is adták a németországi Galileo központnak.
Az orosz műholdas navigációs rendszer további bővítésére szánt űreszközöket pénteken egy Proton rakéta állította pályára.
Az MTA Pszichológiai Kutatóintézet munkatársai is jártak a Marson és az expedíciót megelőzve sikeresen vissza is tértek Budapestre.
Egyedülálló tudományos ballonkísérletre került sor október 31-én a nyugati végeken, a Vega Csillagászati Egyesület szervezésében. Első ízben sikerült Magyarországról felbocsátott, csillagászati célú szondával elérni a világűr alsó határait jelentő magasságot.
Az ember nélkül, automata üzemmódban repülő Sencsou-8 a nemrég felbocsátott Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodullal fog randevúzni. Fedélzetén német együttműködésben orvosbiológiai kísérleteket is végeznek.
A Nemzetközi Űrállomás közeljövője szempontjából meghatározó bajkonuri start rendben lezajlott.
Gondolhatnánk, hogy a sarkvidéki tengerek jege is csak fagyott vízből áll, ezért aztán egyhangú. De nem az, amint egy űrfelvételen is látható.
Folytatódnak a Föld körüli pályán ragadt orosz Mars-szonda megmentésére irányuló műveletek. Ha nem sikerül a hajtóművet beindítani, hamarosan újabb lehulló űrszemétdarab miatt izgulhatunk.
Az orosz Mars-szonda alacsony Föld körüli pályán ragadt, a Marsra vezető pálya elérésére szolgáló két hajtóműindítás egyike sem sikerült. Ha a hiba szoftveres eredetű, akkor van még remény a javításra, mivel a fedélzeti üzemanyagkészletből semmi sem fogyott.
Az elnevezés egy néhány száz méteres kisbolygót takar, amely röviddel éjfél után meglehetősen közel, de még biztonságos messzeségben, a Föld-Hold távolság 85%-ának megfelelő távolságban repül el a Föld mellett.
Több évtizedes műholdas méréssorozatok azt mutatják, hogy bolygónk kívülről több hőenergiát kap, mint amennyit kisugároz a világűrbe.
A november 25-én indítandó amerikai marsjáró már az Atlas-5 rakétán várja a startot Floridában.
Sikeresen összekapcsolódott a szeptember óta a Föld körül keringő kínai űrállomásmodul és a két nappal ezelőtt felbocsátott automata űrhajó.
Az Ariane-5 és a nemrég bemutatkozott Szojuz hordozórakéták után jövő januárban startolhat az első Vega is Dél-Amerikából.
Az Orosz Űrügynökség kijelölte a Marshoz induló, a Phobos holdról anyagmintát visszahozni készülő űrszonda indítási dátumát.
Az NPP rövidítésű űreszköz Kaliforniából indult pénteken, Delta-2 rakétával.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu