50 éve lépett először ember a Holdra címmel 550 Ft névértékű bélyegblokkot bocsátott ki július 8-án a Magyar Posta.

A polipok egy, a miénktől teljesen eltérő „értelmi felépítés” példája, hangzott el nemrégiben egy asztrobiológiai konferencián, és a dolognak vannak tanulságai a SETI számára is.
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Négy űrtávcső között továbbra is folyik a verseny, melyik lesz a következő nagy űrobszervatórium.
Újabb sikert jelentettek a japán szakemberek: másodszor is mintát vett a Hayabusa-2 szonda a Ryugu kisbolygó anyagából – ezúttal onnan, ahol korábban egy lövedékkel megbolygatták a felszínt.
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Július 20-án reggel Ajkán ballonindítással emlékeznek meg a holdraszállás 50. évfordulójáról.
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
A Szpektr-RG a Nap–Föld rendszer külső (L2) Lagrange-pontja felé tart, Proton rakétával indult Bajkonurból.
Közelebbről nem részletezett céllal készült űreszközök álltak pályára szerdán Pleszeckből, Szojuz-2.1v rakétával.
A Falcon Eye-1 startja a Vega rakéta hibájából nem sikerült. Közben a világűrbe készül az első emirátusi asztronauta és Mars-orbiter.
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Hamarosan indul India második holdszondája, a Csándráján–2. Leszállóegységgel és holdjáróval, az érkezést szeptemberre tervezik.
Szojuz rakéta állította poláris pályára a legújabb Metyeor-M2 holdat, valamint 32 kisebb űreszközt.
A MANT 13–18 éves fiataloknak szóló, 1994 óta megrendezett nyári Űrtábora idén július 7–13. között Sátoraljaújhelyre látogat.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu