Az amerikai kémműholdakat tegnap indító Falcon-9 rakéta Magyarország egén látványos fényjelenséget produkált.
Az amerikai kémműholdakat tegnap indító Falcon-9 rakéta Magyarország egén látványos fényjelenséget produkált.
Új űrkorszak kapujában – folytatódik rejtvénysorozatunk, amelyben az aktuális heti kérdésére adott helyes válasszal a nemrég megjelent kötetet lehet megnyerni!
A nemzetbiztonsági célú amerikai műholdrendszer újabb bővítésével a SpaceX egy újrahasznosítási időrekordot is felállított.
A NASA Jupiter felé tartó űrszondája, az Europa Clipper március 1-jén elrepült a vörös bolygó mellett, ahol végrehajtotta küldetése első hintamanőverét.
Ritkán kísérte ekkora érdeklődés négy űrhajós visszatérését a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).
A hazai űrkutatók legmagasabb kitüntetését március 14-én adták át a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM).
Eredményt hirdettek a 4iG nagyszabású műholdas programja jelvényének megtervezésére kiírt pályázaton.
Az orosz katonai távközlési műholdak Pleszeckből indultak alacsony Föld körüli pályára.
Mindkettő földmegfigyelési céllal indult egy Hosszú Menetelés-2D rakétával.
Pályázati felhívás az indiai kezdeményezésű nemzetközi ShakthiSAT programra.
A világ egyik legaktívabb tűzhányója, a Szicílián 3000 méter fölötti magasságba emelkedő Etna legutóbb idén februárban tört ki.
Egy hét leforgása alatt a második hatos adag állt pályára a meteorológiai célú kínai kereskedelmi műholdakból, ismét egy Ceres-1 rakétával.
Tegnap végét ért az első rejtvényforduló, amelyben a nemrég megjelent Új űrkorszak kapujában című tanulmánykötetet lehetett megnyerni.
14 nap után a hétvégén sikeresen befejezte küldetését a Firefly Aerospace űrszondája, az eddigi legtovább működő kereskedelmi holdi leszállóegység.
Legalábbis egyelőre – a Rocket Lab teljesítette a francia vállalat mind az öt startmegrendelését.
A kínai kereskedelmi hordozórakéta hétfőn Csiucsüanból emelkedett a magasba.
Új űrkorszak kapujában – a most induló háromfordulós rejtvénysorozatunk első kérdésére adott helyes válasszal a nemrég megjelent könyvet lehet megnyerni!
A SpaceX immár hagyományosnak mondható költségmegosztásos indításainak legutóbbi alkalma tegnap Kaliforniából történt.
A Rocket Lab megrendelője által lekötött nyolc újabb start közül ez volt az első.
Négy űrhajóssal elindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a következő személyzetváltás. Hamarosan visszatérhet hát a Starliner tavaly „fenn ragadt” két utasa.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu