Közép-európai idő szerint ma este 22:30-kor az 1684. Szojuz hordozórakéta sikeresen pályára állította a Fregat végfokozatot és a rá erősített AMOS-2 távközlési műholdat.
Közép-európai idő szerint ma este 22:30-kor az 1684. Szojuz hordozórakéta sikeresen pályára állította a Fregat végfokozatot és a rá erősített AMOS-2 távközlési műholdat.
December 29-én indul közös európai-kínai együttműködés keretében a Nap-Föld kölcsönhatást vizsgáló Double Star (Kettőscsillag) műholdpáros első tagja.
Európa megérkezett a Marshoz, ám egyelőre felemás eredménnyel: a Mars Express pályára állásának fő manővere sikerült, de a Beagle 2 leszállóegységgel sajnos a második lehetséges alkalommal sem sikerült felvenni a kapcsolatot.
Az ESA szakemberei végül hivatalosan is bejelentették: Európa első marsszondája sikeresen eljutott úticéljához.
Bár a közvélemény érdeklődött a Mars iránt, az első űrszondák indításának (a hatvanas évek elején) leginkább politikai okai voltak, - mint a legtöbb űrszondának az űrverseny idején.
Ha minden a tervek szerint halad, a Beagle 2 már a Marson, a Mars Express pedig Mars körüli pályán van.
A Vörös Bolygó kutatásában igen aktív évnek ígérkezik a 2004-es. Három szonda a felszínről, három pedig bolygó körüli pályáról vizsgálja a vörös bolygót. Ennek apropóján most – háttéranyagnak szánt - cikksorozatban tekintjük át, milyen lépéseket tett eddig az emberiség a Mars meghódításáért.
December 25-én az Európai Űrügynökség Mars Express űrszondája megkezdi a pályára állást a vörös bolygó körül, a brit Beagle 2 leszállóegység pedig landol a felszínen. A fontosabb események tervezett időpontjai.
Közép-európai idő szerint ma reggel 09:05-kor, egy Delta rakétával indult Floridából a világűrbe az Amerikai Légihaderő legújabb GPS holdja, melyet Magyarországon is egy sor térképész, földmérő, pilóta, hajós, autóvezető, vagy éppen járműflotta-irányító fog hamarosan használni.
Kritikus lépésen jutott túl az európai űrszonda-páros: ma reggel útjára bocsátotta a Mars Express leszállóegységét, a Beagle 2-t.
1973: a szovjetek mintha minden lapjukat erre az évre tették volna fel. Négy űrszondát indítottak a Mars felé. S mind a négy rendben el is indult…
A 2001 Mars Odyssey kísérlete a kapcsolatfelvételre ismét eredménytelen volt: a Beagle–2 még mindig néma. A következő napokban több lehetőség is lesz arra, hogy megkíséreljék venni a leszállóegység rádiójeleit.
1969 és 1971 rendkívüli évek voltak a Mars-kutatásban. Miközben az amerikaiak leszálltak a Holdra, a szovjeteknek még fontosabbá vált a presztízs növelése, így a szovjetek az eddigieknél is sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a Mars-kutatásra.
A Beagle 2 leszállóegység az első lehetséges alkalommal nem jelentkezett be a Mars Odyssey űrszondán keresztül. Mindeközben a Mars Express telemetriájának elemzése azt mutatja, hogy az orbiter rendben Mars körüli pályára állt.
Az S-sávon érkező jelek szerint a Mars Express pályára állt a vörös bolygó körül!
A Mars Express űrszonda egy perccel fél három után a terveknek megfelelően elkezdett a fékezéshez szükséges irányba fordulni, majd megszűnt vele a telemetriai kapcsolat. Ezzel az űrszonda megkezdte a Mars körüli pályára állás műveletét.
A közelmúltban a NASA és az RKA kijelölte a következő két Shuttle-repülés személyzetét és a Nemzetközi Űrállomás kilencedik alaplegénységét.
Az Apollo 8 startjánál először használta a NASA a Saturn V rakétát, mely merőben eltért Verne ágyús elképzelésétől, de a többi rakéta is „csak jelenthetett neki”, akkora technológiai előrelépés volt a megszületése.
Jules Verne 1865-ben megálmodta, hogy három utazó megkerüli a Holdat. Alig száz év múltán a regény – modern változatban – megelevenedett és először láthatta ember a saját szemével éji kísérőnk túloldalát.
A vörös bolygó felé tartó Mars Express december 19-én "elengedi" a Beagle 2 leszállóegységet, amely a tervek szerint december 25-én landol a Marson. Képes beszámolónk a küldetés szempontjából kritikus műveletről.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu