A NASA a kezdetektől fogva aktív az anyagtudományi kutatásokban. Bár a szén nanocsöves technológiát Japánban találták fel, az amerikai űrkutatásban is széles körben szeretnék alkalmazni.
A NASA a kezdetektől fogva aktív az anyagtudományi kutatásokban. Bár a szén nanocsöves technológiát Japánban találták fel, az amerikai űrkutatásban is széles körben szeretnék alkalmazni.
Az ESA által készített Columbus modul májusban kelhet útra Floridába, ahonnan leghamarabb 2007 második felében indulhat az űrbe.
A napokban világszerte megemlékeznek a szomorú eseményről. Annak idején ez volt az első alkalom, hogy kereskedelmi távérzékelő mesterséges hold által készített képet használjon fel a média egy esemény igazolására.
Bajkonurból ma startolt a Progressz-21P teherűrhajó.
A HTE Távközlési Szakosztálya április 27-én (csütörtökön) délutánra várja az érdeklődőket budapesti rendezvényére.
Csehországban rendezik meg az idei nemzetközi csillagászati ifjúsági tábort.
Mégis vannak túlélői a Columbia űrrepülőgép 2003-as katasztrófájának – nem is kevesen!
Hogyan viselkednek a pókok a súlytalanságban? Ezt vizsgálták ausztrál diákok részvételével 2003-ban, a később szerencsétlenül járt Columbia űrrepülőgép fedélzetén.
Debütált az európai Vénusz-kutató űrszonda. Első felvételei a bolygó déli pólusának érdekes mintázatát mutatják.
45 éve más világot éltünk. Ha másért nem, hát azért, mert akkor a hír – miszerint egy ember repül a világűrben – szenzáció-bombaként robbant világszerte. Jurij Alekszejevics Gagarin egyszer kerülte meg a Földet akkor.
Több hónapos késedelem után Kaliforniából elindult két mesterséges hold, a Calipso és CloudSat, amelyek az időjárás és a klíma kutatásában kapnak majd szerepet.
A NASA és az ESA, a Hubble-űrtávcső üzemeltetői ezt a születésnapot is megünnepelték, ezúttal az M82 galaxisról készített képpel.
A Mars Express OMEGA műszerével a felszín ásványi összetételét térképezték fel. Megjelölték azokat a helyeket, ahol valaha esetleg nagyobb állóvizek lehettek.
Öt év óta a legnagyobb homokvihar söpört végig a kínai fővároson és környékén. Mindez az ESA Envisat holdjának felvételén is jól látszik.
A legújabb magyar név idegen égitesten a Vénuszon található Boszorkány Dorsa, azaz Boszorkány-gerinc.
A szakemberek többféle érdekes következtetést is levontak a Columbia katasztrófáját túlélő fonalférgek rendkívüli esetéből.
A Mars Express képei közül most egy olyat mutatunk be, amely egy sokat fényképezett kráterről készült, s akár a mi arcunkra is mosolyt csalhat...
A világ első űrhajósa mindenféle baj nélkül Föld körüli pályára állt. A TASZSZ ekkor jelentette be a világnak is a hírt: „A Szovjetunió felbocsátotta a világ első embert szállító űrhajóját…”
Helyszíni beszámoló az április 10-én kezdődött megbeszélésről és szakmai műhelyről, amely a 9. diák parabolarepülésre (Student Parabolic Flight Campaign) készíti fel a nyertes kísérleteket kidolgozó csapatok képviselőit.
Sikeres fékező manőverrel a Vénusz körüli pályára állt az ESA űrszondája, a tavaly novemberben indított Venus Express.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu