Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Archívum - Időrendben

Az első pillantás a kisbolygómintára

Az első pillantás a kisbolygómintáraA NASA OSIRIS-REx űrszondájának tartálya szeptember 24-én landolt Utah államban. A kutatók most megnézték, mit hozott a Bennu kisbolygó anyagából.

GYORSHÍR: Úton a Psyche

GYORSHÍR: Úton a PsycheEgy Falcon Heavy rakéta indította Floridából a NASA küldetését, amely egy különleges, fémekben gazdag kisbolygó kutatására készült.

A megsemmisítő eszköz

A megsemmisítő eszközA NASA pályázati felhívást tett közzé a Nemzetközi Űrállomást (ISS) megsemmisítő modul építésére. A szerződés típusát a fejlesztő választhatja meg.

Szivárgó hűtőfolyadék

Szivárgó hűtőfolyadékEgy éven belül már harmadszor fordul elő hasonló jelenség a Nemzetközi Űrállomásnál (ISS).

Thai és tajvani műhold indult

Thai és tajvani műhold indultA rakéta az európai Vega könnyű hordozórakéta volt, a két nagyobb űreszköz mellett tíz apró európai CubeSat is pályára került.

Az első Kuiper műholdak

Az első Kuiper műholdakAz Amazon is belekezd internetszolgáltató műholdseregének kiépítésébe. Egyelőre két tesztműholdat indítottak egy Atlas-5 rakétával.

Két „szokványos” start

Két „szokványos” startEgy Kínából, egy Floridából történt, mindkettő október 5-én – gyakran szerepelnek ilyenek a híreinkben.

Por a kiszáradt mocsárból

Por a kiszáradt mocsárbólIrán, Afganisztán és Pakisztán nagy területeit lepte el szeptember közepén az egészségre is ártalmas finom por.

Büntetés űrszemetelésért

Büntetés űrszemetelésértA Dish Network 150 ezer dollárja bánja, amiért nem megfelelő módon távolította el az útból egy kiszolgált geostacionárius távközlési műholdját.

Ázsiai mozaik – 2023. szeptember (2. rész)

Ázsiai mozaik – 2023. szeptember (2. rész)Havi ázsiai hírösszeállításunkat japán és kínai vonatkozású űrérdekességekkel folytatjuk.

Két Starlink start a héten

Két Starlink start a hétenEredetileg ugyanazon a napon történtek volna, de előbb az időjárás, majd a Falcon Heavy indítása közbeszólt Floridában.

New Horizons: meghosszabbított küldetés

New Horizons: meghosszabbított küldetésA NASA a 2020-as évek végéig meghosszabbította a Naprendszer távoli vidékén dolgozó New Horizons szonda küldetését.

Űrszemétfigyelő műhold

Űrszemétfigyelő műholdA japán Astroscale az űrszemét aktív eltávolítását célzó küldetése előfutáraként olyan műholdat készített, amely megszemlél egy űrszemétként keringő rakétafokozatot.

Magassági rekord

Magassági rekordA rekordot a Marson a NASA Ingenuity helikoptere szeptemberben állította fel, amikor 20 méter magasságig emelkedett. Októberben pedig már ezt is túlszárnyalta.

Euclid: javítva!

Euclid: javítva!Egy szoftverfrissítéssel sikerült úrrá lenni az ESA égtérképező űrtávcsövének akár a küldetés meghiúsulásával is fenyegető hibáján.

MEGFEJTÉS: Orvos a fedélzeten

MEGFEJTÉS: Orvos a fedélzetenMár az űrrepülés hajnalán, 1964-ben eljutott az első orvos a világűrbe. Az ő neve volt Az űrorvostan alapjai című könyv példányaiért folyó játékunk utolsó fordulójában a megfejtés.

Űrkutatás Napja – Világűr és vállalkozások

Űrkutatás Napja – Világűr és vállalkozásokOktóber 12-én (csütörtökön) 17 órakor kezdődik a hagyományos Űrkutatás Napja rendezvény Budapesten.

Rádióteleszkóp a Hold túloldalára

Rádióteleszkóp a Hold túloldaláraA tervek szerint 2025-ben egy magánűrszondával indulna a LuSEE-Night.

Európai mozaik – 2023. szeptember

Európai mozaik – 2023. szeptemberHavonta jelentkező összefoglalónk az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreit tartalmazza, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégis érdekesek.

REJTVÉNY: Orvos a fedélzeten

REJTVÉNY: Orvos a fedélzetenEzen a héten zárul ötfordulós rejtvénysorozatunk. A kérdésre adott helyes válasszal a Zrínyi Kiadó nemrég megjelent kötetét, Az űrorvostan alapjait lehet megnyerni!
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549
Összesen 10979 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024