Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (3. rész)

Miért Berci repült, és miért nem Béla?

Szinte minden egyes előadásunkon felvetődött a kérdés: hogyan dőlt el, hogy ki fog repülni? Két fő csoport alakult ki. Voltak, akik úgy vélekedtek, hogy a magyarok döntötték el, és voltak, akik szerint a Szovjetunióban dőlt el a kérdés. Magyari Béla mindig angyali türelemmel válaszolta, hogy 1978 decemberében ekipázsokba osztották be őket (szovjet parancsnok, magyar kutató űrhajós) és tudták azt, hogy az a magyar fog repülni, akit a repülésre kijelölt szovjet parancsnok mellé osztottak be.

Dr. Remes Péter A magyar űrrepülés története című munkájában írja: „Ennek tudatában készültek az űrrepülésre. Farkas Bertalan repülő főhadnagy nyilvánvalóan azzal az örömmel vett részt a kiképzésen, hogy szerencsés esetben ő lehet az első magyar űrhajós, Magyari Béla repülő főhadnagy pedig azzal a reménnyel, hogy – ha bármilyen probléma adódna – még előléphet a repülő személyzet tagjává.

Mindenesetre űrhajósaink emberi nagyságára jellemző volt, hogy ebben a nem könnyű helyzetben is meg tudták őrizni méltóságukat, nem kezdtek egymás ellen harcolni, baráti viszonyukat fenn tudták tartani. Nem mondhatjuk el ezt más űrhajósokról, akik egymás feljelentgetésével, vagy éppen lejáratásával próbáltak előnyre szert tenni. Más Interkozmosz pilótáknál előfordult, hogy a tartalékok – nem tudván elviselni nehéz helyzetüket, és másodhegedűs szerepüket – nemtelen eszközökkel igyekeztek előbbre jutni, illetőleg az ünneplésből és a dicsőségből részesülni.

Azt is tanúsíthatom, hogy űrhajósaink semmilyen téren nem hoztak szégyent hazánkra. Nemcsak azzal vívták ki környezetük elismerését, hogy nemes vetélkedésük idején is megőrizték barátságukat, hanem azzal is, hogy szorgalmuk, tanulni vágyásuk is átlagon felüli volt. Kiképzésük idején gyakran látogattuk őket („ellenőriztük egészségi állapotukat”) a Csillagvárosban, instruktoraikkal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és mindig csak elismerő szavakat hallottunk előmenetelükről."

Még négy jelöltben élt a remény a kecskeméti barokamrában. Balról: Farkas Bertalan, Elek László (1946–2017), a vizsgálatot végző orvos, Buczkó Imre, Magyari Béla (1949–2018).

Bélának volt egy tréfás válasza is: „Mint Önök is tudják, az űrrepülés előtt tiszta szesszel kell lemosni az űrhajósokat. Nos, a nálam vékonyabb Bercinek elég volt fél liter a testére, nekem meg három liter kellett volna. Akkoriban volt a Takarékossági Világnap, így hát megspórolhattak 2 és fél liter tiszta alkoholt.”

Az Interkozmosz program idején még dúlt a hidegháború, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy űrhajónak ne katonai személyzete legyen. De nem szabad elfelejteni a Szojuz–33 műszaki hibáját, amit ugyan kijavítottak, de a magyar űrhajóst is szállító űrhajó mégiscsak egy új hajtóművel repült volna. A mérnökök, konstruktőrök ádáz harcot vívtak a katonákkal, mert egy mérnök parancsnokkal vezényelt személyzet mégiscsak jobban meg tudott volna birkózni egy ilyen feladattal. 1979 nyarán, amikor felülvizsgálták a következő űrrepüléseket – a vietnami űrhajósjelöltek is beszálltak a programba – az orvos-pszichológiailag kitalált „űrvetésforgó” így nézett ki:

(dőlt betűvel a mérnökök)

Az első három repülés tartalék szovjet parancsnokát – Rukavisnyikov, Kubaszov és Gorbatko – sorolták be a következő három, egyes számú személyzet parancsnokaként. Aztán az ő tartalékjaik léptek elő az „űrvetésforgó” elve szerint. Az egyetlen eltérés a Szojuz–40 személyzeténél figyelhető meg: ott Jevgenyij Hrunov helyét Leonyid Popov foglalta el. Eredetileg azonban tényleg Hrunov volt kijelölve Prunariu parancsnokaként, és 1980 októberétől december 25-éig be is töltötte funkcióját, de ezután más, fontosabbnak ítélt munkára vezényelték. Tehát nem a két magyar között választottak, hanem a repülési terveknek megfelelően Kubaszov következett a sorban Dzsanyibekovval szemben, ezzel el is döntve a hozzá beosztott, első magyar űrhajós személyét.

A tartalék érzései

A felkészült szovjet, illetve amerikai űrhajós számíthatott egy újabb jelölésre, újabb repülésre. Az Interkozmosz programban azonban nem volt második dobás, a tartalék „örökre” a földön maradt. Valerij Kubaszov – aki maga is többször volt tartalék – A kozmosz érintése (Kossuth Könyvkiadó – Ifjúsági Könyv- és Lapkiadó, 1986) című könyvében pontos lélektani elemzést ír le:

„A tartalék fokozatosan beleéli magát a szerepébe és megszokja azt. Persze a legjobb, ha a tartaléklegénység az alaplegénység segítőtársa lesz, de a tartalék szerepe nehéz. Hiszen mindent az kap meg, aki repül: magát a repülést, a sikerrel végrehajtott feladat örömét, a tudatot, hogy a felkészülés évei nem vesztek kárba. És ráadásul még a hírnév is az övé... Aki a Földön marad, keveset kap, keveset. Fájó érzés? Persze, hogy az. Ha ugyanannyi erőfeszítést és időt fordítottál a felkészülésre, ha meggyőződésed, hogy ugyanolyan jól végrehajtanád a feladatot, mint a társad, akkor nagyon nehéz megbékélni a gondolattal, hogy nem te repülsz, hanem az a másik... Miért nem oldható meg a probléma úgy, hogy a legénység közül az repül majd, akinek jobb a felkészültsége, akit objektív ismérvek alapján választanak ki a felkészítésünkkel foglalkozó oktató-mérnökök? Első hallásra mindez logikus – repülni csak a jók közül is a legjobbak fognak. De értsenek velem egyet, ilyen esetben a személyzetek között óhatatlanul is egy távolról sem ártatlan versengés alakulna ki. Ez aztán tükröződhet az emberek egymáshoz való viszonyán, nyugtalan körülményeket teremthet, pszichikailag kikészítheti az űrhajósokat még a start előtt. Ezért, én úgy gondolom, mégis csak helyesebb, ha már a felkészülés kezdetén kijelölik az alap- és a tartalék személyzetet.

Vologyáék bár nem vesztették el reményüket, hogy repülhetnek – ezt az érzést minden tartalék melengeti a lelke mélyén –, láttam, milyen letaglózott volt Magyari Béla a bizottság záróülése után. Amikor bejelentették, hogy minket javasolnak, Béla elsápadt: az utolsó pillanatig reménykedett…"

Magyari Béla a gyakorló Szojuz űrhajóban parancsnokával, Vlagyimir Dzsanyibekovval.

Sosem hallottam őt panaszkodni, a két év Csillagvárost úgy fogta fel, mint jutalmat az elvégzett munkáért. Megérdemelten jutott el a küszöbig, de nem rajta múlott, hogy azt nem léphette át.

Amikor a katonák álltak győzelemre a mérnökök elleni harcban, volt olyan nap, amikor Magyari Béla úgy érezhette, hogy ő a Magyar Népköztársaság első számú űrhajósa. Aznap este parancsnokával, Dzsanyibekovval lementek annak garázsába és kicsit elvodkázgattak…Másnap felkeltek és azt mondták: na jó, mi csak tartalékok vagyunk. És dolgoztak tovább, mintha mégis ők lettek volna az űrrepülésre kijelölve.

A Képes Híradó Magyari-változata. A bal felső kép szerint „Föld körüli pályára bocsátották a Szojuz-36 űrhajót, fedélzetén Vlagyimir Dzsanyibekov parancsnokkal és Magyari Béla századossal, az első magyar űrhajóssal.” Ezt a plakátot (is) Farkas Bertalan űrrepülése után bezúzták és csak néhány példány menekült meg a gyűjtõk legnagyobb örömére. A bal oldali oszlopban, alulról a második képen a következő szöveg olvasható: „Magyari Béla feleségével, kislányukkal Krisztinával és űrhajós társával”. Nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy miért került egy rossz szöveg ehhez a képhez. Bélának sosem volt Krisztina nevű lánya, a képen Magyari Gréta látható.

Bélának arra sem volt egy rossz szava sem, hogy az előléptetéseknél gondosan ügyeltek arra: Farkas Bertalan mindig eggyel nagyobb rendfokozatot kapjon, mint ő. Azt viszont sosem értette meg, hogy az egyenlőtlenség jegyében miért kellett még ráragasztani a „kiképzett űrhajós” címet is. A földkerekség minden olyan pontján, ahol űrhajósjelölteket készítenek fel, majd vizsgáztatnak, akkor az ezeket sikeresen abszolválók mindannyian űrhajós elnevezésre jogosultak. Aztán vagy eljutnak a világűrbe – és akkor repült űrhajósok lesznek – vagy nem, és akkor (még) nem repült űrhajósok maradnak. Természetesen ostobaság, de feltehető a kérdés: ha Béla kiképzett űrhajós volt, akkor Berci kiképzetlen? Amikor a halála után megkerestek a különböző médiumok, könyörögtem, nehogy elővegyék ezt a kiképzett űrhajós szöveget. Voltak, akik megfogadták, voltak, akik nem. Igaz, ők legalább nem is kérdeztek engem.

(Folytatjuk!)

Kapcsolódó cikkek:
Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (1. rész)
Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (2. rész)
Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (4. rész)