Schuminszky Nándor emlékezik a nemrég elhunyt Magyari Bélára.
A születésnapom egybeesik a Béla névnappal. Több mint három évtizeden keresztül együtt ünnepeltük meg a „nagy napot”, ha nem is aznap, de sosem felejtettük el. Az idén esedékes április 23-ai ünneplést azonban, a sors kegyetlen fintoraként, elsodorta a gyász. A kora reggeli telefoncsörrenéssel együtt, a kijelzőn megjelenő felirat csak azért volt furcsa, mert korán volt a köszöntéshez. Félve szóltam bele, és meghallva feleségének hangját, beigazolódott a szörnyű gyanúm. A még hátralévő, bármennyi születésnapom már sohasem lesz felhőtlenül vidám, Magyari Béla barátom halála örökre beárnyékolja valamennyit. Több mint három évtizedes barátságnak lett vége. És hiába is törekednék arra, hogy túlzó érzések nélkül, teljes objektivitással írjam meg ezt az anyagot, nem tudom és nem is akarom.
A kapcsolat keresése
Farkas Bertalan és Magyari Béla 1978. március 20-án Csillagvárosban, a Jurij Gagarinról elnevezett űrhajóskiképző központban kezdte meg a felkészülést – a magyar közvélemény számára teljes titokban. Avagy mégsem…
A kor egyik lehetséges információs csatornája a SZER volt, a fiatalabbak kedvéért a Szabad Európa Rádió. A közkedvelt „Forgószínpad” egyik műsorában a lehetséges magyar űrhajósról volt szó. A pontos szövegre ennyi idő távlatából már nem emlékszem, de valamilyen képeslapról vagy levélről volt szó, amiből – a a műsorvezető „virágnyelvű” közlése szerint – az derült ki, hogy biztosan „magyar” lesz az első magyar űrhajós. (A kicsit értelmetlennek tűnő történetre később rákérdeztem Bélánál, aki megerősítette, hogy igaz lehet az, amit a rádióban hallottam. Az ő akkori aláírásánál az "i" betűt egy kis kacskaringóval helyettesítette ékezet nélkül, tehát joggal gondolhatta bárki, hogy az aláíró neve „Magyar”).
Lehet, hogy ez a képeslap került valahogyan a SZER-hez?
Egy fatális műszaki hiba miatt – a szovjet–bolgár párost szállító Szojuz-33 nem tudott összekapcsolódni a Szaljut-6 űrállomással –, annak kiderítéséig a programot nagyjából egy évre felfüggesztették. Az 1979 júniusára tervezett űrrepülés helyett a két magyar jelölt hazautazott, de az ősz már ismét Csillagvárosban találta őket. A sors „kárpótlást” ajánlott: a szokásos egy év helyett kettőt tölthettek el a felkészüléssel.
Szárazföldi túlélési gyakorlaton. Ezt még én is meg tudnám csinálni...
Tengeri túlélési gyakorlaton.
A képzeletbeli küszöböt azonban már csak egyikük léphette át, és Magyari Béla a földről nézhette az emelkedő rakétát. Az űrrepülés után egy éves országjárás kezdődött, mindenhol szinte tejben-vajban fürösztötték őket. Az ország egyöntetűen szerette ezeket a fiúkat, és bizony a sorokban álló embereket nem kellett kivezényelni az űrhajósok fogadására. Maguktól mentek, mindenki igyekezett elcsípni a pillanatot, amint a repülőtérről bejőve, elhajtottak előttük. Akkoriban a Krisztina Távbeszélő Üzemben dolgoztam, ezért nem volt nehéz feladat megszerezni Magyari Béla címét. Gondolom, most sokan meglepődtek, de tényleg így volt; elsőként nem Bercit, hanem Bélát igyekeztem „becserkészni”.
De hiába volt meg a budai, II. kerületi Lepke utcai címe, nem mertem elmenni hozzá. A sors szólt közbe, egy közös érdeklődésű rendezvényen találkoztunk először. Mi volt ez a közös érdeklődés? A sci-fi, a tudományos fantasztikum! Az V. Hungaroconnak Gödöllő, pontosabban az Agráregyetem adott otthont. Béla az űrrepülésre való felkészülésről, én pedig magáról az űrrepülésről tartottam volna előadást. Ahogy az ilyen konferenciákon szokott lenni, az egyes előadások elhúzódtak, de a szervezők a szünetek egyre kisebbre való zsugorításával sem tudták magukat utolérni. Az a végső, mentő ötletük támadt, hogy megpróbáltak mindkettőnket meggyőzni, hogy előadásainkat ne külön-külön, hanem együtt tartsuk meg!
Szorongva néztem Bélára, hiszen minden rajta múlott. Ő bólintott, és egyikünk sem sejthette, hogy ez a bólintás minek lett a kezdete az idők folyamán. Az előadásunk olyan pompásan sikerült, hogy a művelődési házak teremben lévő vezetői, sci-fi klubok képviselői megrohantak, és meghívások tömkelegével árasztottak el minket.
2010-ben Gyulán, az akkor még renoválás alatt lévő Almássy-kastélyban rendezett kiállításon fedeztük fel azt kis plakátot, amely az első közös előadásunk helyszínét hirdette. Balról jobbra a szerző, Magyari Béla és a felesége.
Ezután majdnem egy évtizedig jártuk az országot Debrecentől Keszthelyig, Váctól Pécsig. Rengeteg időnk maradt beszélgetésekre az oda- és visszautazásokon, amelyeken egyre jobban megismertük egymást. És egyre közelebb is kerültünk egymáshoz.
(Folytatjuk!)
Kapcsolódó cikkek:
Magyari Béla (1949–2018)
In memoriam Magyari Béla (1. rész) – Bicikliről a felhők közé
In memoriam Magyari Béla (2. rész) – A felhőkből Csillagvárosba
In memoriam Magyari Béla (3. rész) – Csillagvárosból a kényszernyugdíjba
Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (2. rész)
Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (3. rész)
Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (4. rész)
Több évtizedes, magas színvonalú űrkutatási ismeretterjesztő tevékenységét ismerték el a tudományos újságírók.
