Egy ösztöndíjnak köszönhetően idén áprilisban az amerikai űrtábor programjában vehetett részt két soproni fiatal. Beszámolójukból kiderül, nem is olyan egyszerű egy hat órás űrbeli küldetést teljesíteni - még ha csak szimulációról is van szó.
Amerikából jöttünk, pontosabban az Alabama állambeli Huntsville-ben található U.S. Space & Rocket Center-ből, a NASA bemutatóközpontjából. A központ célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek az űrkutatás múltját és jelenét.
A létesítményt egy óriási múzeumhoz lehetne hasonlítani, melynek területén több hatalmas épület van. Közülük kettő valóban múzeumként működik. Az egyikben az űrhajósok ruhái, a szkafanderek, az űrhajósok használati tárgyai, eszközei, szerszámai, kamerák, fényképezőgépek és sok-sok, az űrkutatással kapcsolatos tárgy látható. A másik egy óriási csarnok, itt már nagyobb méretű tárgyak vannak kiállítva, mint pl. a holdkomp, holdautó, Apollo kapszula és a Saturn V rakéta. Ezzel a rakétával jutott el az ember a Holdra. A világon már csak három ép Saturn V rakéta van, ezek közül az egyik itt, Huntsville-ben látható. A központ óriási parkja is egy szabadtéri kiállítás, ahol sokfajta életnagyságú rakéta található.
Ez a központ ad helyet az űrtábornak is. Igen, itt nemcsak a kiállítást lehet megtekinteni! Bentlakásos egyhetes űrtábort is szerveznek különböző korú gyermekek részére. A tábor célja, hogy a kíváncsi, az űrkutatás iránt érdeklődő, angolul jól beszélő fiataloknak bemutassa az űrhajósok mindennapjait, megismertesse velük az űrkutatás történetét és vívmányait. (Sokan nem is tudják, hogy a mai háztartásokban gyakran előforduló, megszokott tárgyaink közül milyen sokat az űrkutatásnak köszönhetünk.) Eközben pedig egy jól összeforrott csapatot kovácsoljanak a résztvevőkből.
Mi a 15-18 éves korosztály számára összeállított Advanced Space Academy programban vehettünk részt ez év áprilisában. Ketten voltunk magyarok a csapatban, többi társunk az Egyesült Államok különböző részeiről érkezett. Csapatunk a híres rakétatudós, Von Braun nevét kapta. A program nagyon feszes, rendkívül tartalmas volt. A foglalkozásokat két részre lehet bontani: elméleti és gyakorlati foglalkozásra.
Az elméleti rész általában előadás volt, melyet vagy a csapat kísérője, vagy vendégelőadó tartott. Előfordult, hogy a tábor saját mozijában néztünk meg egy dokumentumfilmet, pl. a Holdra szállásról vagy az űrsikló programról. Többször is körsétát tettünk a múzeumban, a kísérőnk részletesen elmondta, mit kell tudni a kiállított tárgyakról. Az egyik nap egy vendégelőadó is ellátogatott a táborba. A német származású, több mint 90 éves rakétatudós, Von Tiesenhausen tartott egy izgalmas előadást az univerzum keletkezéséről, felépítéséről, a csillagok születéséről és haláláról. Nagyon érdekes volt.
A gyakorlati foglalkozások során különböző fizikai kísérleteket végeztünk, fizikatudásunk és kreativitásunk segítségével különböző feladatokat kellett végrehajtanunk. Egyik alkalommal például víztisztítót kellett építenünk, hiszen az űrhajósok számára nagy kincs a magukkal vitt víz, az űrben nem pótolhatják. Kaptunk különböző anyagokat (agyaggolyó, homok, aktív szén), tölcsért és szűrőpapírt, valamint 10 percet. Az active carbon feliratot meglátva rögtön tudtuk, mi a teendő, hála a kémiaórán tanultaknak. Máskor az első emelet magasságából elengedett nyers tojást kellett épségben „landoltatni”. Ehhez is felhasználhattunk néhány anyagot: kartonpapírt, ragasztót, kötelet, lufit, harisnyát, vattát, stb. Meg is tettük, így készítettünk egy biztonságos kabint a tojás számára, mely szerencsésen földet is ért. Egy sokkal összetettebb feladat a rakétaépítés volt. Modellrakéta alapanyagokból kellett olyan rakétát építenünk, amelynek a rakterében egy tojást viszünk fel, majd utána ejtőernyővel finoman landolunk. Nagyon élveztük a közös munkát.
A legizgalmasabb gyakorlati feladatok mégis a szimulációk voltak. Megépítették itt nemcsak az űrsikló pilótafülkéjét, lakórészét, teljes rakterét, hanem még a komplett houstoni irányító központot is, sőt a Nemzetközi Űrállomás egy szárnyának modelljét is. Négyszer vettünk részt ilyen egyórás tréningen, amikor oktatók ültek mögöttünk és magyaráztak, tanítottak bennünket. Négy alkalommal pedig, a „misszió” során önállóan kellett elvégeznünk ugyanazokat a feladatokat. A pozícióink, mint pl. kapitány, pilóta, földi irányító, stb. mindig változtak.
A tábor végén csapatunk egy hat óra hosszú szuperküldetést is sikerrel teljesített. Itt bebizonyíthattuk, mit is tanultunk, mennyire összetartó a csapatunk, mennyire vagyunk kreatívak, szokatlan körülmények között mennyire tudjuk feltalálni magunkat. Ekkor a „szokásos” problémákon kívül (üzemzavar az űrsiklón, hibajelzések, stb.) más érdekes kihívások elé is állítottak bennünket. Például közvetlenül felszállás után tűz ütött ki az egyik panelen. A szerelő felállt eloltani, de mivel emelkedtünk, eltört mindkét lába. Az őt segítő második szerelő égési sérüléseket szerzett. Miután elláttuk a sebesülteket, más betegségekkel is meg kellett küzdenünk. Egyik társunk náthás lett, de volt olyan is, aki hányt, vagy honvágya volt. Amikor kigyulladt egy hibát jelző lámpácska a vezérlőtáblán, rádión jeleztük a földi irányítóknak. Ők a hibakódot kérdezték és hamarosan jött a megnyugtató válasz: „We’re working on it!„ És valóban! Egy percen belül mondták, mit kell csinálni, hogy elhárítsuk a hibát. Ha valamit elsőre nem tudtunk megoldani, egy közös dal eléneklésével kaptunk lehetőséget egy újabb próbálkozásra. A magyar népdal itt nem segített volna, de feltaláltuk magunkat és a Jingle Bells-t énekeltünk – áprilisban.
Szigorú orvosi engedélyek birtokában lehetett könnyűbúvárkodni is a tábor erre a célra kialakított medencéjében. Ezzel a súlytalanság állapotához hasonlót élhettek át a résztvevők. A többiek addig repülőgépet vezettek egy szimulátorban. Egy rugós eszköz segítségével pedig a holdi gravitációt tapasztalhattuk meg.
A különböző feladatok, a szimulációs gyakorlatok valóban összekovácsolták a csapatot. A csapatszellem, az együttműködés különösen fontos az egymásra utalt űrhajósok esetében, ezért ennek kifejlesztésére nagy hangsúlyt fektettek, egy külön „gyakorlóteret” is építettek. Mi is többször kilátogattunk az 51-es körzet nevet viselő területre. Neve a Nevada államban található 51-es körzetre utal, mely a világ leghíresebb titkos bázisa. Volt itt falmászás is, oszlopmászás is, amikor egymásnak fogtuk a biztosítókötelet. (Jó, hogy erről szüleink csak hazaérkezésünk után szereztek tudomást!) Egyes gyakorlatoknál pedig arra volt szükség, hogy a nagyobb, erősebb társunk ölbe vegye a kisebbet, vagy éppen átemelje egy akadályon. Csak egymást segítve boldogulhattunk. Izgalmas volt!
Egy hetes volt a tábor, ez idő alatt sok új ismeretet szereztünk az univerzumról és az űrkutatásról. Nagyon élveztük a közös feladatokat, a szimulációs gyakorlatokat. Hasznát vettük az itthon tanultaknak (és nem vallottunk vele szégyent!) és új információkkal lettünk gazdagabbak, sokat tanultunk. Bízunk benne, hogy a táborban szerzett ismereteket hasznosítani tudjuk majd a jövőben. Rengeteg élménnyel tértünk haza. Bár külföldiek voltunk az amerikai csapattársak között, nem éreztük kívülállónak magunkat, befogadtak bennünket és élénken érdeklődtek Magyarország iránt.
Nagyon hálásak vagyunk Bacsárdi Lászlónak, a Magyar Asztronautikai Társaság tagjának, akinek felajánlása révén részt vehettünk ebben a táborban. Őszintén köszönjük támogatóinknak, hogy hozzájárultak az út költségeihez: az Új Európa Alapítvány Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Programjának, a Széchenyi István Gimnázium (Sopron) Alma Mater Alapítványának és a Magyar Asztronautikai Társaságnak. Szeretettel gondolunk Lang Ágota tanárnőnkre áldozatos munkájáért.
Erdélyi Soma és Nickl István
Kapcsolódó cikkek:
Széchenyi István Gimnázium, Sopron
Két soproni diák juthat el egy különleges űrtáborba
Irány az amerikai űrtábor!
Május 8-án a Csillagászat Nemzetközi Évét köszöntő bélyegkisív jelent meg Magyarországon.
