Hujber Áron beszámolója a 2008-as Nemzetközi Űrtáborról: a kiállított Saturn V rakéta közelében építettek saját rakétát.
Nem kis kihívás röviden, követhetően összefoglalni egy egyhetes kurzust, ahol a nap minden perce hasznosan és élvezettel telik el. A program feszített volt, valóban kora reggeltől késő estig szólt az órarend, a programok között csak étkezésre volt idő. Ez a kezdő napokban kisebb-nagyobb gubancokat okozott egyeseknél, mivel a csapatunkban Dél-Koreától Új-Zélandig a világ minden tájáról érkeztek emberek, a hosszú repülőút és az időzónák közti különbség miatt felborult bioritmussal. Később azonban mindenki belerázódott az amerikai időbeosztásba.
A teendőinket több kisebb csoportba lehetett osztani. Egyesek nagyobb aktivitást vártak el részünkről, kreálnunk kellett esetleg valamit, mások valamiféle előadás formájában zajlottak, voltak misszióink valamint lehetőségünk nyílt több ízben a tábor területén üzemelő, Spacedome nevet viselő IMAX moziban kikapcsolódni.
Mivel a csapat tagjai nem egyszerre érkeztek, a szokásos bemutatkozó beszélgetésen első este körülbelül háromszor estünk túl. Bár félénknek mutatkozott a társaság azért éreztük hogy nem lesz ez mindig így - nem is lett. A csoport kísérői (szám szerint kettő, Jeramy, aki délelőtt kísért minket, és Clay, aki délután és este) vidám embereknek bizonyultak, akik pontosan tudják, hogy mi és mi nem érdekel egy 16-18 évesekből álló nemzetközi csapatot.
A tábor ideje alatt gyakorlatilag gyorstalpaló űrhajós képzésen vehettünk részt. Űrkutatás területén híres emberek tartottak nekünk előadást, és már maga a helyszín is egy élmény volt, ugyanis a tábort az Egyesült Államok Űr és Rakétaközpontjában rendezték be. Ez a központ a nagyközönség számára is látogatható, a szimulációs termek, az étkezde, és a hálóépületekbe viszont csak a tábor lakói léphetnek be. Ebben a múzeumban található számos NASA rakéta replikája, némelyek valódi, némelyek kicsinyített, de még mindig hatalmas méretben.
A szimulációs termekben űrállomások, pilótafülkék másai voltak, gyakorlóterep EVA akcióhoz, valamint több komplett (bár egyszerűsített) földi irányítóközpont. A programok alatt idővel mindegyikhez volt szerencsénk gyakorlatban is, ugyanis ezek a voltak a már említett missziók helyszínei. Négy darab, egyenként egy órás missziót vettünk részt, ahol a csapat minden tagja más pozíciót töltött be, így volt, aki a pilótafülkében ült és irányította az űrrepülőgépet, volt aki az állomáson végzett kísérletet, és volt aki az Orbiteren kívül, űrruhában "szerelte" az állomást, függeszkedve a tetőről, nehezített mozgással. Ezt követte az utolsó előtti napon egy gyakorlatilag fináléként és a tanultak demonstrálásaként felfogható hosszabb, egész pontosan öt és fél órás küldetés.
A tábor nyitónapján választanunk kellett, hogy az ún. pilóta vagy küldetés specialista típusú posztot kívánjuk e betölteni. Ez később több esetben is döntő szerepet játszott, így például a SCUBA merülés csak a küldetés specialisták számára volt lehetséges, amíg ezen idő alatt mi, pilóták a közeli NAVY táborban mérhettük össze tudásunkat vadászgép-szimulátorok segítségével. Mindkettő nagy élmény. Később előadásokon vettünk részt, ahol bemutatták, hogy a NASA-nál milyen pozíciók léteznek, kinek mi a feladata, a felelőssége. A küldetések idejére ezek közül választottunk mi is, azonban a négy egyórás misszió alatt négy különbözőt is kipróbálhattunk, hogy aztán a hosszú küldetésre kiválaszthassuk a nekünk legjobban tetszőt. Ez meglepően könnyen ment, nem volt vita a csapattársak közt.
A NASA történeti múzeumban a különböző űrprogramokról hallhattunk előadásokat a kísérőnk társaságában. Ezek is élvezetesek voltak, mivel családias, körbeülős hangulatban teltek, és több igen érdekes, kulisszák mögötti anekdotát is hallhattunk többek közt az Apollo és Gemini programról is.
Többször részt vettünk csapatépítő tréningen az erre specializált Area 51 nevű területen, ahol többféle, komoly kihívást jelentő szellemi és fizikai aktivitást igénylő feladatot kellett csapatmunkával megoldanunk, többször kommunikációs korlátokat áthidalva (volt, hogy nem szólalhattunk meg). Ezek közé tartozott egy 15-20 méter magas fal csoportos megmászása, ahol hárman összeszíjazva indultunk neki a "hegynek". Együtt kellett párhuzamosan haladnunk felfelé, és a csoport maradék tagjai fogták a biztonsági kötél másik felét. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a magas fal vége felé járva leesés esetén az ő kezükben volt az épségünk... Természetesen mindannyian megértettük, hogy a helyzet komolyságot és odafigyelést vár el mindenkitől. Amikor pedig a tetejére értünk, kifeszített kötélen, karabinerrel rákötve kellett leugranunk a mélybe, hogy aztán a kötélen átjussunk a terület másik végére. Ez sokaknak nem ment olyan könnyen, mivel az ugrás utáni egy másodpercben az illető fölött még nem feszül a kötél (tehát nem érzi, hogy fogja bármi is 15 méteres magasságban). Ez rövid idő, de szabadesésben éppen elég a megrémüléshez.
A különböző programok közül számomra a pirotechnikai rakéta tervezése, megépítése, és fellövése volt a legnagyobb élmény. Soha nem készítettem még rakétát azelőtt, most is szkeptikusan kezeltem a tényt, hogy teljesen laikusokból álló csoportnak ilyen feladata végrehajtása sikerülhet, mivel nehezítette a tervezést, hogy kabint kellett kialakítanunk hasznos teher számára, amelyet egy darab tyúktojás képviselt, amelynek repedés és törés nélkül kellett "túlélnie" a zuhanást, a legjobb eredményt viszont a legmagasabbra repülő alkotás érte el. Egy rövid előadás keretében megismertük a rakétaépítés alapjait, majd 2 egyórás műhelymunkával kellett megterveznünk és összeállítanunk a kitalált rakétát. Az alkatrészek végesek voltak, mivel minden csapat egy bizonyos összegből (kreditből) gazdálkodhatott és minden alkatrésznek megvolt az ára. Az alkotói folyamat végére igen csak meg kellett gondolnunk mihez nyúlunk, ha nem szeretnénk idejekorán kifutni a keretből. Végül persze sikeresen összeállt a kétfokozatú (legerősebb hajtólőporral ellátott) "mestermű", amelynek nagy gonddal bélelt többrétegű kabinjában a tojás sérülések nélkül túlélte az utazást, pedig a rakétánk nagyjából 30 méter magasra repült. Ebben fontos szerepe volt az általunk méretre szabott és nejlonból kivágott ejtőernyőnek.
Egy életre szóló különleges élménnyel lettem gazdagabb Huntsville-ben: rengeteg érdekes embert ismertem meg különböző kultúrákból, és élvezetes úton tehettem szert komoly ismeretanyagra. Köszönöm az Elco-Trade és a Grabarics cégek támogatását.
Hujber Áron
A megnyitóünnepségen a Captain America jelmezbe öltözött Michael Geisen tanárral
Szimuláció: munka az irányítóteremben
Rakétát építünk
