A hihetetlenül hosszú előkészületeket követően, Gagarin repülésének 20. évfordulóján elindult az első harmadik generációs űrhajó a világűrbe.
A NASA a Space Shuttle első felbocsátásánál 19-re húzott lapot. Míg a korábbi űrhajóknál számos automata kísérletre került sor, addig az STS-1 repülésére egyből űrhajósokat jelölt ki a NASA. Az űrrepülőgépnek rögtön az első repülésén tökéletesen kellett teljesíteni. Ha nem, rögtön borzalmas katasztrófával kezdődött volna a program. A repülésre – annak ellenére, hogy az űrrepülőgépet hét űrhajós szállítására tervezték – kétfős személyzetet jelöltek ki. Parancsnoknak John Youngot, aki már négy alkalommal repült az űrben, kétszer volt a Holdnál, ebből egyszer a holdfelszínt is volt alkalma megjárni. Társául a másodpilóta ülésébe Robert Crippen szegődött. Neki nem volt olyan gazdag űrtrófea-listája, ő egy egyszerű újonc volt.
A Columbia startját április 10-re tűzték ki – azaz eszük ágában sem volt a Gagarin-jubileumot erősíteni –, ám a Columbia komputerében némi órajel-szinkronizálási probléma támadt. Meg kellett állítani a visszaszámlálást, kicserélni a hibás alkatrészt. A várva várt megismételt startot két nappal későbbre tűzték ki.
1981. április 12-én, helyi idő szerint 8:00-kor (világidő szerint 12:00-kor) közel 6 év csöndet követően dübörgött fel újra embert szállító amerikai űrhajó hajtóműve. Ugyan a start nem volt akkora jelentőségű, mint Gagariné, vagy az Apollo-11-é, de a világ odafigyelt rá. Számos tévétársaság közvetítette, sok ezer néző jelent meg a helyszínen. És az STS-1 – ugyanolyan erőt mutatva, mint a Saturn-V, ám talán kicsit kecsesebben – két perc alatt eltűnt a nézők szeme elől. 126 másodpercnél a piropatronok lerobbantották a két segédrakétát, majd előbb levált a nagy külső tartály, és végül 480 másodpercnél a főhajtóművek is leálltak. A Columbia Föld körüli pályán volt.
Két nap tesztrepülés várt Youngra és Crippenre. Lényegében semmi más dolguk nem volt, mint minden rendszert kipróbálni az űrhajón. Se tudományos, se biológiai kísérlet nem volt a programban, csak két napnyi kemény rendszerteszt. És a Columbia tökéletesen működött, mindössze a fedélzeti WC romlott el.
Viszont míg belül nem voltak bajok, kívül annál több. Baj volt a felszállásnál a nagy külső tartállyal. Crippen jelentette, hogy „valami nagy fehér cucc” vált le a tankról és találta el az ablakot a felszállás segédrakéták leválása előtti fázisában, de ott ártalmatlanul szétrobbant. (Ekkor még fehérre festették a tartályt, csak később hagyták el a festést, hogy megtakarítsanak 272 kg-nyi felszálló tömeget.) Aztán baj volt a hővédő téglákkal is. Young jelentette, hogy az orron két olyan téglát is lát, amelyek úgy néznek ki „mintha valaki egy jókorát leharapott volna belőlük”. De a raktérbe nyíló ablakon át a hátsó traktuson is látszottak jókora sérülések a téglák között.
(Képek: NASA)
Végül a sérüléseket nem találta veszélyesnek az űrhajós páros és az irányítás sem. 2 nap, 6 óra és 21 perc repülés után, április 14-én leszálltak az Edwarsra, egy végtelen sós tómederbe. Talán nem is volt olyan tévéhíradó, amelyik át ne vette volna a közvetítést, ahogy a bumfordi, fekete-fehér gép szép méltóságteljesen le nem teszi előbb a főfutóit, majd az orrfutóit a homokra, miközben két vadászgép kísérte jobbról és balról, amelyek folyamatosan rádiózva segítették a két űrutazót az első vitorlázó űrleszállásban. Aztán azt is láthattuk, hogy Young és Crippen kiszáll és integet. Minden rendben történt, a világ első többször felhasználható űrhajója sikeresen debütált.
A siker értékét aztán jelentősen csökkentette a gép későbbi átvizsgálása. Az űrhajósok által felfedezettekhez képest sokkal siralmasabb sérülései voltak a Columbiának. A hátsó traktuson a segédrakéták okozta nyomáshullám 16 téglát levert, 148 másikat pedig megrongált. Ugyanez a nyomáshullám a hátsó kormányfelületeket is annyira kimozdította, hogy túlerőltette őket azon a ponton, amelyen túl a kormányhidraulikának a formál logika alapján már sérüléseket kellett volna szenvednie. (Young nyilatkozta később, hogy ha tudtak volna erről az egy sérülésről, a visszatérés végső fázisában inkább katapultáltak volna – lévén az első repüléseken még voltak katapultülések –, átadva az enyészetnek a vadonatúj gépet.) A shuttle külső tartályának bekötése mellett egy tégla rosszul volt rögzítve, amely leesett, és a visszatéréskor komoly hőterhelésnek volt kitéve a bekötés, meg is olvasztva egy gyorszárat. A futóműaknánál a téglák közti réseket kitöltő anyag hibája miatt a forró gáz bejutott a futóaknába, deformálva magát a futóművet is. Az már csak apró hab volt a tortán, hogy a leszállógörbe a nagy sebességű belépési fázisban sokban eltért a tervezettől, mert az űrhajó nyomáspontja egész máshová esett, mint azt a rajzasztalom meghatározták, és a kormányfelületeket duplájára kellett kitéríteni a kívánt kormányhatás elérésére.
Azonban problémák ide vagy oda, Amerikának megvolt az új űrhajója. A NASA az STS-1 küldetést „A történelem legvakmerőbb próbarepülése” néven jegyezte be a nagykönyvbe. És mellesleg elkezdődött egy új korszak az űrrepülések történetében.
Kapcsolódó cikkek:
A történelem legvakmerőbb próbarepülése – 30 éve startolt az első Space Shuttle (1. rész)
A történelem legvakmerőbb próbarepülése – 30 éve startolt az első Space Shuttle (2. rész)
Bár a NASA nem ezt szerette volna, de végül kilenc évig tartott a vitákkal terhes fejlesztés.
