Az űrrepülőgépek rendszeréhez gyártott külső tartály uszályon érkezik meg az űrközpontba.
A most befutott jószág meglehetősen izgalmas „életutat” tudhat magának idáig is. Eme külső hajtóanyagtartály, amely az ET-122 sorozatszámmal készült el, megrongálódott a New Orleans-i szerelőcsarnokban még 2005-ben, a Katrina hurrikán ténykedésének köszönhetően. Azonban a gyártó Lockheed Martin szakemberei kijavították és repülésképes állapotba hozták ezt a gigászi „ásványvizes palackot”. A NASA tervbe vette, hogy fel is használja, mint a legutolsó űrrepülőgépes küldetés mentőűrhajójának külső tartálya. Ezen logika szerint ez a tank repült volna a formálódó STS-135 küldetésen.
(Képek: Justin Ray / Spaceflight Now)
Azonban a NASA minden módon az STS-135 megvalósulásának malmára hajtotta a vizet. A legutolsó legyártott tank, az ET-138 kódnevű, amely eredetileg az STS-134-en repült volna, átkerült a potenciális STS-135 küldetés égisze alá, „cserébe” az Endeavour utolsó repülése megkapta az összefoltozott ET-122-t. Így egy minden igényt kielégítő hardver áll az STS-135 rendelkezésére. Ugyan az ET-122 rendbe lett hozva teljesen, azonban az ördög soha nem alszik. Figyelembe véve azt, hogy nincs lehetőség mentő-Shuttle felküldésére az STS-135 repülése alatt, semmilyen probléma sem lehet e küldetés külső tankjával. Ezt a nívót azonban csak az ET-138 üti meg. Így tehát a „defektes jószág” a kevésbé rizikós küldetést szolgálja ki: ha valami gond adódik, indulhat az Atlantis egy tökéletes hardver oldalán az STS-134 legénységéért. Ha minden összejön, akkor is indulhat az Atlantis, szintén egy tökéletes hardver oldalán, hogy feltegye azt a bizonyos pontot arra a harminc éves i-re.
Németh Péter
