Így megnőtt azoknak az űrturistáknak az „értéke”, akik repülésük alatt (ráadásul saját költségükre) kísérletek elvégzését is vállalják. Ilyen űrturista volt Charles Simonyi is, aki műszaki-tudományos képzettségének (és tehetségének) köszönhetően az ISS fedélzetén professzionális munkát végzett. Ennek köszönhető, hogy segítségével az űrállomásról teljesen új jellegű dózisadatokhoz jutottunk.
A Pillét személyi dózis mérésére eddig csak űrséták vagy extrém nagy napkitörések idején használták; az űrhajósokat érő dózisterhelésről nagy időbeli felbontással adatok nem álltak rendelkezésre. Azt is csak feltételeztük, hogy a hálóhelyen, melyet közvetlenül az űrhajó falánál alakítanak ki, a dózisterhelés nagyobb, mint a műszerek által is „árnyékolt”, védett munkahelyeken. Ilyen mérést csak egyszer – saját elhatározásból, programon kívül – Tsziblijev orosz űrhajós végzett (a Pillével) 1997-ben a Mir űrállomáson, melynek eredményeképpen hálóhelyet is változtatott.
Az űrhajósok a dózismérőket egy-egy alkalommal – idő hiányában – csak egyszer olvassák ki (ez egyszersmind a bennük összegyűlt dózist törli, és új életet kezdenek), holott egy azt követő második kiolvasás igen hasznos információval szolgálna a dózismérők ún. maradék dózisáról, azon keresztül pontosságukról, állapotukról, „öregedésükről”.
A széthelyezett dózismérőkkel végzett mérések eredménye igazolta várakozásunkat. Legnagyobb dózisteljesítményt az űrturista hálóhelyein tapasztaltunk annak ellenére, hogy azok nem a Zvezda hálófülkéjében voltak. Simonyi küldetésének első szakaszában az ISS hátsó végéhez csatlakoztatott Szojuz űrhajó lakóterében aludt, majd 14-én hálóhelyét átköltöztették a dokkolóegységbe. A sorrendben következő legjobban exponált helynek a Földre néző ablak környéke adódott, ahol eddig még méréseket nem végeztek.
Simonyi fedélzeti naplójának a Pille-méréseket tartalmazó egyik oldala
Charles repülésének elején és végén egymás után kétszer olvasta ki dózismérőinket (sőt, személyi dózismérőjét háromszor is), amivel igen értékes információkat kaptunk a lassan négy éve folyamatosan üzemben lévő mérőeszközeink állapotáról; ez a további kiértékeléseket is pontosabbá teszi. Simonyi repülése során egy héten át napi felbontással mérte saját dózisát, amely általában a széthelyezett többi dózismérő átlaga körül alakult, és kb. két nagyságrenddel volt nagyobb, mint amekkora dózist itt a Földön kapunk. Érdekes volt az április 14-én mért kiemelkedően nagy személyi dózisa. Erre – mikor kiértékelésünk eredményeit közöltük vele – magyarázatot is kaptunk tőle: a megelőző alvási periódusa végén kollégái nem ébresztették fel, és ugyanezt tette karórája is (valószínűleg a de./du. nem volt a fedélzeti időnek megfelelően beállítva). Ráadásul ébredés után a hálóhelyén még olvasott, így az adott mérési periódusban a szokásosnál sokkal hosszabb időt, 10-11 órát töltött hálózsákjában – ezek szerint a Szojuz lakófülke az űrállomás-komplexum egyik legexponáltabb helye.
Az egy hetes személyi mérések során kapott dózisteljesítményt egész repülésére extrapolálva a küldetése során kapott többletdózis kb. egy mellkasi CT-nek felel meg (és akkora, amekkora dózist kb. négy év alatt „gyűjtünk” itt a földön a természetes hattérből, és nem veszünk részt orvosi röntgenvizsgálatokon vagy sugárkezelésen).
Ezúton is köszönjük Charles Simonyinak, hogy vállalta a fenti mérések elvégzését, és azokat hivatásos űrhajósokat meghazudtoló módon, körültekintően és hibátlanul hajtotta végre.
Apáthy István
(KFKI Atomenergia Kutatóintézet)
Kapcsolódó cikkek:
Simonyi Pille-mérései az űrállomáson (1)
Megosztás:
