Az Űrhaderő hosszú háborúja

Az Űrhaderő elvesztette első csatáját: nem sikerült politikai legitimitást szereznie az amerikai közvélemény szemében.

Legalábbis erről fejti ki véleményét a Space Review portálon John Hickman, a politikatudományok professzora. Véleményét az alábbiakban röviden ismertetjük.

Hickman szerint elkerülhetetlen volt, hogy az Űrhaderő ne váljék azonnal a humoristák állandó céltáblájává, ők ugyanis zsigerből elutasítanak mindent, ami Trump elnök nevéhez köthető. Ugyanakkor a kritikák egy része elkerülhető lett volna, ha az Űrhaderő nem választ magának sci-fi áthallásokat idéző logót. A közösségi médiában bírálatok özönét zúdította magára az Űrhaderő azzal is, hogy a hadtest hivatalos Bibliáját januárban a washingtoni Nemzeti Katedrálisban tartott ceremónián áldották meg. Emellett szerencsétlennek tartja egyes, az Űrhaderőt támogató hivatalos személyek megnyilatkozásait, például azt, hogy Ted Cruz texasi republikánus szenátor egy hivatalos meghallgatáson az „űrkalózok” elleni védekezést nevezte az Űrhaderő feladatának.

Bár egy 2018-as közvélemény-kutatás az Űrhaderő tervének enyhe elfogadottságát mutatta, a Szerző rámutat, hogy ez nem azonos a legitimitással. Úgy véli, hogy az idő múlásával az elfogadottság nőhet, különösen, amikorra elfelejtődik, hogy az új fegyvernem létrehozása Trump elnökhöz kötődik. Mindamellett, a legitimitás megszerzése érdekében három fontos csatát kellene az Űrhaderőnek megnyernie.

Először is le kell győzni azt a dolog szokatlanságából és újszerűségéből adódó, ösztönös ellenérzést, miszerint a Hadsereg egyik fegyvernemének hadműveleti területe a világűr. Ezzel párhuzamosan el kell oszlatni azt a téves nézetet, amely az Űrhaderő tevékenységét a NASA küldetése megkettőzésének tartja. Emellett a Szerző nemzetközi és amerikai példákat is említ arra, hogy az új fegyvernemeknek gyakran kell legyőzniük a politikai és bürokratikus ellenkezést, például a közvetlenül a II. világháború után létrehozott Légierő is csak a hidegháború idején vált bizonyítottan életképessé.

Jay Raymond tábornok, az Űrhaderő parancsnokának meghallgatása március elején a Képviselőház Fegyveres Erők Bizottságában. A tábornok mellett Barbara Barrett, a Légierő Minisztériuma vezetője. (Kép: US Air Force photo by Wayne Clark)

A második megvívandó csatában tudatosítani kell az amerikai polgárokban, mi az Űrhaderő feladata, ami azért nehéz, mert a közeljövőben az Űrhaderő munkája sokkal inkább titkosszolgálati jellegű lesz, mintsem látványos, „csillagok háborúja” jellegű konfrontáció, ami sokakban ösztönös gyanakvást vált ki. Hozzájárul ehhez az átlag amerikaiak tájékozatlansága a külpolitikai és az űrtevékenységgel összefüggő kérdésekben, azt pedig még kevésbé értik, milyen mértékben támaszkodik az amerikai államgépezet a műholdas szolgáltatásokra például a hírközlés vagy a navigáció területén. Segíthet az elfogadottság növelésében, ha tudatosítják, milyen jelentős szerepet játszottak a hagyományos fegyvernemeken belül a katonai kutatások és fejlesztések itt a Földön a tudomány fejlődésében.

A harmadik és legnehezebb csatában a Szerző szerint el kell fogadtatni az amerikai közvéleménnyel, hogy a világűr éppen olyan hadszíntér, mint a légtér vagy a világóceánok. Nehezíti a helyzetet az elmúlt évtizedek sci-fi dömpingje, amely azt a képet sugallta, hogy mindez a legkevésbé sem realitás, erősítve azt a felfogást, hogy a világűr a tudományos kutatás és az üzleti tevékenység színtere, nem pedig a nemzetközi politikáé. A Szerző szerint hiú remény egyeseknek az az álláspontja, hogy a világűrt meg lehet/kell őrizni a nemzetközi politikai rivalizálástól és a militarizálódástól (amely véleményét egy másutt megjelent cikkében részletesen kifejti – lásd lent).

Kapcsolódó cikkek:
Úton a legújabb amerikai katonai távközlési hold
Létrejött az Űrhaderő
Létrejött az Űrparancsnokság
Az amerikai űrhaderő terve

Kapcsolódó linkek:
Az Űrhaderő hosszú háborúja (The Space Review)
A nemzetközi kapcsolatok földhözragadt (Földhöz ragadt!) provincializmusa (John Hickman)