Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Ulysses-születésnap
A Nap és bolygótestvéreink, Ulysses, Szárnyaló képzelet - 2005.10.08 08:39.

Az űrszondák „életkorát” indításuk napjától szokás számolni. Az ESA és a NASA egyedülálló, ma is működő közös napkutató szondája nemrég múlt 15 éves.

Az európai építésű szondát 1990. október 6-án a Discovery űrrepülőgép rakteréből indították hosszú és különleges útjára. (Az oldalt látható kép közvetlenül az indítás után készült.) Az Ulysses mindeddig hétmilliárd kilométernyi utat tett meg. Eközben teljesen új ismeretekkel gazdagította a kutatókat a Nap környezetéről. Hat éves periódusú pályája jelenleg a csillag pólusai felett, a nagybolygók keringési síkjára majdnem merőlegesen húzódik. Így az űreszközök közül először nyílt módja „alulról” illetve „felülről” tanulmányozni a Napot.


A szonda 1992-ben haladt el a Jupiter mellett, hogy egy hintamanőverrel elegendő lendülethez jusson az ekliptika síkjából való kilépéshez. Az Ulysses műszereivel fel tudja térképezni a napszél – a Napból származó elektromosan töltött részecskék árama – szerkezetét, mindhárom térbeli dimenzióban. Hosszú élettartamának köszönhetően a változásokról is értékes információkkal szolgál. Tudományos programjáról, eredményeiről, a magyar vonatkozásokról korábban mi is részletesen beszámoltunk (ld. az alábbi linkeket).


Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Mit látott az Ulysses a Nap szoknyája alatt? (1. rész)
Mit látott az Ulysses a Nap szoknyája alatt? (2. rész)
Az Ulysses jól teljesít (1. rész)
Az Ulysses jól teljesít (2. rész)
Az Ulysses jól teljesít (3. rész)
2008-ig meghosszabbították az Ulysses programját

Kapcsolódó linkek:
Az Ulysses születésnapi híre az ESA-nál

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

A Nap és bolygótestvéreink
A történelem legnagyobb üstökös-felfedezője... - 2005.08.28.
... egy űreszköz. Az ESA és a NASA napkutató szondájával, a SOHO-val augusztus 5-én találták az ezredik üstököst.
Tovább a cikkhez

A történelem legnagyobb üstökös-felfedezője...

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google