Egyre közeledett az amerikaiak holdraszállása, s a szovjeteknél már látszott, ebben a versenyben lemaradhatnak. 1966-ban összegyűjtötték a Mars-misszió terveket, majd 1969-re a korábbiakat felhasználva egy új tervvel álltak elő a tervezők.
1966-ban a szakemberek összegyűjtötték az eddigi Mars-terveket és több lehetőséget tekintettek át. Ezek: pályára állás nélküli közvetlen leszállás, a keringés és leszállás, keringés leszállás nélkül, valamint megközelítés és elhaladás. Utóbbi a legenergiatakarékosabb, ugyanakkor a legveszélyesebb is: a felszíni munkát követően visszatérő legénységnek a bolygóközi pályán lévő anyahajóhoz kell csatlakoznia. A különböző lehetőségeket részletesen megvizsgálták, annál is inkább, mert az Egyesült Államok egyre közelebb került egy sikeres holdraszállás megvalósításához. Végül a felhalmozott tapasztalatok alapján, 1969-ben egy teljesen új koncepcióval álltak elő a tervezők. Minderre már nem csak a tervezőirodán belül volt érdeklődés, a tervek elkészítésére a szovjet hadügy adott utasítást, jól érzékelve a holdraszállás következtében a NASA-ra irányuló nyomást a Mars-misszió megvalósításáért. A járművet alacsony föld körüli pályán szerelték volna össze, az összesen 150 tonna tömegű alkotórészeket pedig két, N-1M típusú hordozórakéta segítségével juttatták volna pályára. Az űrhajó a következő fő részekből állt volna: a bolygóközi és a keringő egységből, egy leszállóegységből, egy földi visszatérő egységből és egy erőműből, valamint a hozzá tartozó elektromos hajtóművekből. A MEK (Mars-felderítő komplexum) nevű űrhajó alakja a Feoktyisztov 1960-as tervére emlékeztet, ami az erőművet távolra helyezte volna a lakóegységektől, ezzel növelve a sugárbiztonságot. A MEK „vastagabbik” végén egy kúp alakú „hővisszaverő” pajzsot helyeztek volna el szintén a legénység védellmére. A MEK hossza is 175 méter lett volna, maximális átmérője pedig 17 méter. Az 1960-as tervvel szemben csak egyetlen, csonka kúp alakú, hővédőpajzzsal ellátott űrjármű szállt volna le a Mars felszínére. A leszállóegység (neve: MPK – azaz marsi leszállószonda) a felszínen nem mozgott volna. Átmérőjét 11 méterre, magasságát 8 méterre tervezték. Tömege 20 tonna lett volna. A MEK űrhajó elhagyja a Föld körüli pályát Az űrhajó központi modulja a MOK lett volna (Mars körül keringő űrhajó), ami a TMK-terv kissé átalakított modulja: 4,1 méter átmérőjű, 23 méter hosszú. Tömege 40 tonna körüli lett volna. Ezen kaptak volna helyet az irányítórendszer mellett a legénységi szállások (vagy inkább szállásrekeszek?), az orvosi és a kutató szekció.
A visszatérés után leszálló egység (VA) egy megnagyobbított, 10 tonnás Szojuz kapszula lett volna 4,35 méteres alapátmérővel, 3,15 méteres magassággal (a hővédőpajzs külső átmérője elérte volna a hat métert). A terv szerint a Szojuz-kapszula végig a MEK űrhajó részeként utazott volna, noha egy alternatív megoldásként szóba jött, hogy azt csak akkor csatlakoztassák a komplexumhoz, ha az a Föld felé tartó útja során már átlépte a sugárzási öveket. A MEK űrhajón három-hat személy utazhatott volna a Marsig és vissza a 630 napos teljes küldetési idő során. Miután az első N-1M pályára állította a MOK-MPK kettőst (azaz a központi modult és a leszállóegységet), s azok dokkoltak egymáshoz, következhettek a próbák. Ezeket a hajtóműrendszer pályára állítása, automatikus dokkolás követte. A legénység egy Proton hordozórakétával, a módosított Szojuz űrhajón érkezett volna. Ekkor az űrhajó egyre növelte volna sebességét, mígnem elindulhat a Mars felé. Ez alatt az idő alatt az űrhajósok újabb teszteket végeztek volna, s bármi hiba esetén visszatérhettek volna a Földre. Ez 17 napig tartott volna, s ezt követően újabb 66 napon át működött volna a hajtómű. Az ionhajtóműhöz szükséges elektromos energiát a 15 MW-os atomreaktor szolgáltatta volna; mindezt kémiai segédhajtóművel is kiegészítették volna. (A helyzetstabilizáláshoz utóbbira mindenképp szükség van.) A legénység három tagja szállhatott volna le a bolygó felszínére, ahol 5-7 napon át dolgozhattak volna. Munka végeztével újabb indítás, dokkolás, s irány a Föld. A Szojuz kapszulával pedig megkezdődhet a leszállási manőver. A felszíni munkálatok végeztével a legénység visszaindul Mars körüli pályára az MPK komppal Az űrhajót Misin, Jangel és Cselomej űrmérnökök tervezték. Koroljov vezetése alatt részt vettek a szovjet űrhajók megalkotásában. Később Misin és Jangel kiszorultak hármuk Mars-űrhajó versenyéből, így Cselomej folytatta a tervek kidolgozását. A MEK alapon megalkotott MK-700-as űrhajójának (és utóbb a MEK-nek) az Aelita nevet adta. Aelita a Mars királynője volt Jakov Procanov 1924-es szocialista ihletésű filmjében. Boskovits Gábor – Horvai Ferenc Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Oroszország is a Marsra tart (1. rész)
Korszerű Mars-program?
Oroszország is a Marsra tart (2. rész)
A szovjetek első tervei
Oroszország is a Marsra tart (3. rész)
Elhaladás a Mars mellett
Oroszország is a Marsra tart (4. rész)
Atommeghajtás és Mars-vonat
A MEK űrhajó részletes leírása
Az 1969-es program angol nyelvű leírása
Sokan úgy gondolták, az 1959-es terv meglehetősen behatárolt. 75 tonnás űrhajó, három éves küldetés és még csak le sem szállnak. Ezért Koroljov tervezőirodáján belül 1960-ban új, nagyszabású tervet dolgoztak ki.
