Elkészült a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titannak az eddigi legrészletesebb térképe. A légköre által eddig eltakart felszín lassan felfedi titkait. S már csak hetek kérdése, hogy a Cassini űrszonda Szaturnusz körüli pályára álljon. Egyre inkább úgy tűnik, a nyár űrkutatási szenzációja a gyűrűs bolygó kutatása lesz.
Egy amerikai, chilei és német kutatókból álló csoport az SDI műszerrel felszerelt, 8 méter átmérőjű Yepun távcsővel fotózták a Titant, különböző hullámhosszokon. A Yepun teleszkóp egyike annak a négy óriástávcsőnek, amit az Európai Déli Obszervatórium, az ESO építtetett Chilében, s amiket együttesen VLT-nek, azaz Very Large Telescope-nak (Nagyon Nagy Távcső) ismerünk.
Az SDI legfőbb előnye a fényviszonyok kiemelése, így érve el, hogy tulajdonképpen már a felvételek elkészültekor megtörténjen a kontrasztosítás. Három szín együttes szűrésével így a lehető legnagyobb kontraszthatás érhető el. Ez megfelelő nagyítás mellett a képminőség óriási javulását teszi lehetővé.
A Titan különleges hold a csillagászok számára. Amellett, hogy a legnagyobb légkörrel rendelkezik a holdak közül, annak sűrűsége a földinek másfélszerese, ami még azért némi vizsgálódásra ad okot. A felszínt azonban nem láthatjuk, hiszen nitrogénlégkörének felső régióiban a napszéllel való kölcsönhatás miatt fotokémiai szmog alakul ki. Ez a szmog teszi előlünk láthatatlanná a felszínt. Ez is hagy azonban nekünk egy kiskaput. Igaz, hogy a látható színkép tartományában eltűnik előlünk a felszín, bizonyos hullámhosszokon azonban beláthatunk a légkör alá.
Ezt használták ki az utóbbi években legnagyobb távcsöveink. A Titan felszínének lefényképezésére már több próbálkozás is volt, így például a 10 méter átmérőjű Keck teleszkóppal vagy a Hubble Űrtávcsővel. Ezek a felvételek arra utaltak, hogy a felszínen egy kb. Ausztrália méretű sziget van, a többi terület szénhidrogén-óceánnal (metán, etán) van elöntve.
Az ESO kutatócsoportjának legújabb megfigyelései szerint mindez tévedés volt. Valóban van a felszínen egy összefüggő terület, de korántsem beszélhetünk nagy, kiterjedt, összefüggő óceánról. Óceánok helyett talán a „tengerek” kifejezést lehetne használni. A szárazföld sokkal kiterjedtebb, mint azt eddig gondoltuk.
A felvételek alapján elkészültek az első felszín-szimulációk, amik már megindíthatják a 2005 januárjában leszálló Huygens európai szondát irányító csoportban résztvevőket.
Bár a képeket még tovább vizsgálják, s újabb kutatócsoportok Chilébe érkezése is várható, a képek készítői a legsötétebb területekre már névjavaslatokkal álltak elő: „Lying H, Dog, Ball, Dragon Head”, azaz Ferde H, mivel egy 90 fokosan megdőlt H betűt formáz, Kutya, Labda és a Sárkány feje.
Tudományos szempontból a kis szárazföld – nagy óceán hipotézis megdőlni látszik a Titannal kapcsolatban, noha a pontos arányokat még nem tudhatjuk. Egyre inkább úgy tűnik, Ralph Lorenznek, az Arizona Egyetem csillagászának lehet igaza, aki 2002 második felében a Titan felszíni erózióját a Voyager-szondák méréseit alapul véve tanulmányozta. Szerinte a Szaturnusz gravitációja felgyorsíthatja akkora sebességre a meteorokat, hogy azok épségben áthatoljanak a sűrű légkörön. Ám Lorenz szerint az így keletkező krátereket hamar kitöltik a szénhidrogén-tavak (a gyakori esőzések miatt), ám a szárazföldet keresztül-kasul behálózó folyókon kívül nincs jelentősebb erózió, hiszen a szelek négyszázszor gyengébben fújnak, mint bolygónkon.
Persze Lorenz kutatási eredményeinek igazolása már a Cassini-Huygens űrszondapáros feladata lesz.
A május 4-ei, hazánkból is megfigyelhető teljes holdfogyatkozás után egy újabb, még ritkább csillagászati jelenségre hívjuk fel kedves Olvasóink figyelmét. Már május 7-étől érdemes üstökös után kémlelni az eget.
