A három űrhajós a start előtt. Balról jobbra: Liu Jang, Csing Haj-peng és Liu Vang. (Kép: Kínai Védelmi Minisztérium)
A mostani küldetés egy fontos következő lépés az ázsiai ország ambiciózus űrprogramjában. A tervek szerint 2020 körül már egy állandóan lakott, a mostaninál nagyobb űrállomást szeretnének üzemeltetni. Később szóba jöhet a holdraszállás is.

(Kép: China Academy of Launch Technology)
A Sencsou-9 a legújabb hírek szerint 13 napig marad pályán. Ezalatt legalább két különböző alkalommal gyakorolják az összekapcsolódást a Tienkung-1 modullal. Ezek közül az első automatikus, a második már az űrhajósok által irányított művelet lesz. Minderre két nap múlva kerül sor, a szükséges pályamódosító és megközelítő manőverek elvégzése után. Két űrhajós átszáll majd a Tienkung-1 modulba, ahol kísérleteket és testedzést végeznek, alszanak is. A személyzetből egy fő a Sencsou-9 fedélzetén marad, biztonsági okokból.
Érdekes és jelképes egybeesés, hogy épp 49 évvel ezelőtt, 1963. június 16-án indult a Vosztok-6-tal a szovjet Valentyina Tyereskova, a világ első női űrhajósa. (Az amerikaiak egészen 1983-ig nem alkalmaztak női űrhajósokat, az első Sally Ride volt a Challenger űrrepülőgép STS-7-es küldetésén.)
Frey Sándor