Addig azonban még hosszú út van hátra, az űrszonda iránti figyelmet pedig ez idő alatt is célszerű ébren tartani. Ezt a nemes célt szolgálta a szonda tudományos programja irányítójának, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának (JHU APL) december 2-án kelt közleménye, amelyben bejelentették: immár a New Horizons az az ember készítette űreszköz, amely a legközelebb jutott a Plútóhoz. A közelség fogalma persze igen viszonylagos, hiszen itt 1,58 milliárd km-ről (a Nap-Föld távolság kb. tíz és félszereséről) van szó.
Az eddigi „csúcstartó” a szintén amerikai Voyager-1 volt, amely 1986 januárjában, a Naprendszerből és annak fősíkjából is kifelé tartva jutott ilyen távolságra a törpebolygótól. (A Plútó akkoriban még hivatalosan a nagybolygók közé tartozott, de a lényeget ez természetesen nem érinti.) A Voyager-1 azonban nem ejtette útjába a Plútót, így az oda tartó New Horizons elsőségét a továbbiakban még jó ideig nem fenyegeti veszély. A New Horizons számára közel hat évbe, pontosan 2143 napba telt elérni ezt az újabb szimbolikus mérföldkövet.

A Plútó, ahogy 2007-ben látta az űrszonda LORRI (Long Range Reconnaissance Imager) kamerája. A pontszerű kép most is hasonló, és csak 2014 vége felé kezd jelentősen változni, ahogy a New Horizons valóban közel kerül majd a törpebolygóhoz és holdrendszeréhez. Akkor már egyre több részletet is fel tudnak bontani a felszínen. A legnagyobb megközelítéskor a Plútó felszínén focipálya méretű részleteket is meg tudnak majd különböztetni. (Kép: NASA / JHU APL)
A New Horizons űrszonda jelenleg hibernált állapotban repül, óránként 55 500, naponta több mint 1,3 millió kilométerrel közeledve célpontjához. A legtöbb fedélzeti berendezése ki van kapcsolva. A földi irányítók legközelebb 2012 januárjában „ébresztik fel” a szondát egy rödid időre, egy hónapra, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e a műszerekkel.
Frey Sándor