A nagy képen a szonda látszik a Mare Fecunditatis és a Mare Crisium közötti ősi felföld kráterei között. A kinagyított képen a leszálló fokozat látszik, valamint érdemes megfigyelni az ásókar hosszú árnyékát.
A következő LRO fotó a Luna-24 leszálló fokozatát ábrázolja. A Luna-24 volt a legutolsó szonda, amely talajmintát vett a Holdon, sőt a legutolsó űreszköz, amelyik leszállt rajta. 1976. augusztus 18-án érte el a szonda a felszínt és a szovjet holdprogram legnagyobb mennyiségű anyagmintájával, 170 gramm holdkőzettel tért vissza. A szonda különlegessége a hosszú mintavevő kar volt, amellyel 2 méteres mélységből vettek mintát a szovjet kutatók.

A Luna-24 a Mare Crisiumon, egy 60 méter átmérőjű kráter mellett.
Végül egy szintén rekordot felállító holdjáró is helyet kapott a történelmi fényképalbumban. A Lunohod-2-t a Luna-21 szonda szállította a Holdra 1973. január 16-án. A rovernek többféle feladatot szántak a tervezői. Elsősorban minél nagyobb távolság meglétét és eközben minél szélesebb körű vizuális felderítést fotók és tévéfelvételek készítésével. Ezekből a fényviszonyokat kívánták a kutatók felderíteni, hogy később hogyan adaptálhatnának a helyszínre egy csillagászati megfigyelőhelyet. Emellett lézertükröt, röntgensugár-érzékelőt, mágneses mérőműszert is vitt a szonda, valamint a felszín talajmechanikai tulajdonságait is fel kellett derítenie a leszállási térségben. Az energiaellátást napelemek biztosították, míg a 14 napos holdi éjszakák alatt egy rádióizotópos fűtőegység ügyelt arra, nehogy túlhűljön a berendezés. Négy hónapos működése alatt 37 kilométert tett meg a jókora (170 × 160 × 135 cm-es, 840 kg-s) jármű, többet, mint bármely más ember alkotta szerkezet a Naprendszerben (az Apollo-17 Roverével összesen 35,69 kilométert tettek meg utasai, míg a marsi csúcstartó Spirit/Opportunity páros alig lépte túl a 10 kilométert). A szonda küldetését 1973. június 4-én zárták le, amikor feltehetően a hűtőbe került por eltömítette a hőcserélőt és a szerkezet túlmelegedve meghibásodott.

A Lunohod-2 és nyomai a Mare Serenitatis peremén fekvő Le Mornier-kráter alján. (Képek: NASA / GSFC / Arizona State University)
Dancsó Béla
Kapcsolódó cikkek:
Perdöntő fotók a Holdról
Az Apollo-12 leszállóhelye – ma
Egy holdi leszállóhely újabb részletei
Az LRO első képei a régi holdi leszállóhelyekről
Az amerikai holdszonda indítása elé
Kapcsolódó linkek:
A szovjet holdszondákról készült LRO-képekről

Megosztás:

