Dugyinka egy amerikai kémműhold felvételén, 46 évvel ezelőtt, 1966. július 15-én. (Kép: United States Geological Survey)
A fenti fényképet 1966-ban, a hidegháború kellős közepén készítette Dugyinkáról az amerikai Gambit-1 (KH-7) kémműhold. A felvételek titkosítását mostanra persze már feloldották. Az alább kinagyított részleten jól kivehető a forgalmas kikötő, hajókkal. Egy másik képkivágáson a vasutat figyelhették meg nagy titokban a korabeli amerikai elemzők. A katonai felderítést nem csak stratégiai jelentősége miatt érdekelte a városka. A közelben a szovjet hadsereg rádiós távközlési állomást is telepített.


Az egyre növekvő hőmérséklet nyomán nem csak a hajózási útvonalak nyílnak meg északon, de a táj is változóban van. A nyílt tundrán például egyre inkább terjednek a cserjék. Az állandóan fagyott talaj (permafroszt) olvadása pedig kellemetlen mellékhatásokkal jár a városon belül, ahol az emberi tevékenységet kísérő plusz hő is hozzájárul a melegedéshez. A csuszamlások miatt az eredetileg teljesen fagyos talajra felhúzott épületeknek több mint a felében keletkezett már valamilyen kár, amint azt egy a 2000-es évek elején végzett kutatás megállapította.
Frey Sándor
Kapcsolódó cikkek:
Így kémkedtek az űrből régen (1. rész)
Így kémkedtek az űrből régen (2. rész)
Feljövőben a cserjék
Gyorsan olvad a jég az Északi-sark körül
Kapcsolódó linkek:
Dugyinka hidegháborús kémműholdképen (NASA EO)

Megosztás:

