A levegőt alkotó gázok és a bennük lebegő részecskék többnyire láthatatlanok az emberi szem számára. Nem így a kondenzcsíkok, amelyeket néha még műholdakról is meg lehet figyelni.
Egy derült napon felnézve az égre, nagy a valószínűsége, hogy feltűnnek a repülőgépek útvonalát kirajzoló, mesterséges eredetű felhőcsíkok. Természetes körülmények között a fátyolfelhők magas légköri páratartalom mellett alakulnak ki. A kondenzcsíkok esetében a repülőgépek hajtóműveiből kiáramló égéstermék egyrészt plusz vízgőzt, másrészt apró koromszemcséket is tartalmaz. Ez utóbbiak kondenzációs magvakat képeznek, segítve a víz kicsapódását. A csíkokat így kis, frissen kondenzálódott jégkristályok alkotják.
A jelenség nem csak a földfelszínről, de kedvező körülmények esetén távérzékelő műholdak képein is megfigyelhető. Az itt bemutatott képpár érdekessége, hogy hasonló műszerekkel készült ugyanarról a helyről, mindössze alig két óra időkülönbséggel. Az első felvételt idén május 26-án, helyi időben 12:06-kor rögzítette a NASA Terra földmegfigyelő műholdjának MODIS műszere. Ugyanilyen berendezés repül a szintén amerikai Aqua műhold fedélzetén is, amelytől az alsó kép származik.
Az Atlanti-óceán egy részlete a Kanadához tartozó Új-Fundland partjaitól keletre. Az űrfelvételek két óra időkülönbséggel készültek, május 26-án. (Képek: NASA / Jeff Schmaltz / LANCE MODIS Rapid Response Team / GSFC)
Az első képen X alakban látható kondenzcsíkok a nyugat felé repülő utasszállító gépek elhaladásának útját jelölik. (Bal oldalt, a parthoz közel, észak-déli irányban egy feltehetően természetes eredetű felhősáv is látható.) A friss kondenzcsíkok keskenyek, szélük élesen látszik. Alul, a valamivel későbbi műholdképen a korábban éles csíkokból szélesebb sávok lettek, amelyeket a szél délkeleti irányba fújt.
Még több kondenzcsík, az első űrfelvétel egy másik kivágásán. Jól kivehetők a tengerfelszínen a csíkok sötét árnyékai is.
Biztos sokan megfigyelték már, hogy a kondenzcsíkok nem mindig ugyanolyan hosszú időn át látszanak. Ha száraz a levegő ott, ahol a sugárhajtású gépek repülnek, a csík akár másodpercek vagy percek alatt eloszlik. Olyan légköri körülmények között viszont, amik a fenti műholdképek készítésének idején uralkodtak, a kondenzcsíkok hosszú ideig fennmaradnak. Egy idő után már nehéz is megkülönböztetni ezeket a természetes úton képződött felhőktől. Műholdfelvételeken 14 óra múlva is felismerhető kondenzcsíkokat is azonosítottak már, de a legtöbbjük 4-6 órán belül nyomtalanul eloszlik.
A maradandóbb kondenzcsíkoknak a klíma szempontjából is lehet jelentősége, bár hogy pontosan milyen, az egyelőre a kutatók számára sem világos. A lehetséges hatásuk ugyanis kettős. Egyrészt a derült égen megjelenő felhő nap közben jobban visszaveri a fentről érkező napsugárzást, ezzel akadályozva a felszín felmelegedését. Ugyanakkor – ahogy a rendes felhők – nem engedi kijutni a földről kibocsátott infravörös sugárzást. A becslések szerint a természetes felhőtakaró ilyen „kiegészítése” összességében inkább egy kicsit melegítő hatással van a klímára. Földfelszíni megfigyelések szerint az Egyesült Államok fölött 1971 és 1995 között mintegy 3%-kal növekedett a felhőborítottság, amit jórészt a repülés elterjedésének számlájára írnak. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kondenzcsíkok Németalföld felett – Űrfelvétel az ELTE műholdvevő állomásáról
A Fertő műholdképen
Vulkáni hamuval, kondenzcsíkok nélkül
Hajócsíkok az óceán fölött
A kondenzcsíkok fejlődése űrfelvételeken (NASA EO)
A híres csendes-óceáni szigetet, ahonnan Cook kapitány expedíciója az 1769-es Vénusz-átvonulást is megfigyelte, egy Landsat űrfelvételen mutatjuk be.
