Az esőerdőkben sem esik állandóan az eső. A száraz évszakban érdekes felhőminták is kialakulhatnak az Amazonas vidékén.
A Föld legnagyobb kiterjedésű esőerdője Dél-Amerikában, Amazóniában található. A száraz időszakban – júniusban, júliusban és augusztusban – több napfény éri a növényzetet. Ezért az – első hallásra talán furcsa módon – ilyenkor jobban fejlődik, több energiát tud felhasználni a fotoszintézishez.
A száraz évszakban a vastag felhőzet eltűnik az Amazonas vidékéről, helyét alkalmanként finomabb rajzolatú felhőalakzatok veszik át. Ilyesmi látható az alábbi képen, valamint a lenti kinagyított részleten is. A felvétel a NASA Aqua műholdjának MODIS detektorával készült, 2009. augusztus 19-én.
(Kép: J. Schmaltz / MODIS Rapid Response / NASA GSFC)
A kép olyan, mintha pattogatott kukoricát szórtak volna szét. A felhőpamacsok elsősorban az erdő fölött láthatók, a folyók fölött nem. A párát, amely ezekben a felhőkben kicsapódott, napközben a fák és más növények bocsátották ki. A fotoszintézis során a napfényből nyert energia hatására végső soron szén-dioxid és víz alakul át szénhidrátokká és oxigénné. A folyamat végén vízgőz is felszabadul: a felvett vizet a növények elpárologtatják. A meleg nap délutánjára a felemelkedő levegő által szállított pára a magasban lehűl és kicsapódik. Így keletkeznek az űrfelvételen is látható felhők.
A kondenzálódó vízgőz hőt ad le a környezetének, ami további felfelé emelkedő légáramlást gerjeszt. Az egyre több kicsapódó vízből idővel zivatarfelhők alakulnak ki – a felső kép tetején feltűnő nagyobb, összefüggő fehér foltok valószínűleg épp így jöttek létre.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az örökzöld esőerdők néha még zöldebbek
Napfény csillan az Amazonason
Az Amazonas súlya
Zivatarfelhők az űrállomásról
Felhők az amazóniai esőerdő fölött - a teljes képpel (NASA EO)
A július végén pályára állított spanyol Deimos-1 távérzékelő mesterséges hold elkészítette első felvételeit.
